szelindek

Egy padláson alszom, a tetőn élek, és a harmadik emeletről lépek ki az utcára.

mindennapi joghurtunkat add meg nekünk most

Megvettem, csupán egyetlen egyszer. Megkóstoltam, csupán egyetlen egyszer.

Csak azért vettem meg, mert éppen nem volt más márkájú joghurt. Siettem, ez olcsónk tűnt, negyven forint nem a világ. Nem is volt igazi joghurt, csak „élő joghurt kultúrát tartalmazó eper ízű frementált készítmény”. Rózsaszín volt, undorító, élénk rózsaszín. Kicsit folyt, kicsit nem, mint a puding. Szóval olyan áltagosan undorító volt.

És mire elfogyott, úgy éreztem, átmosták az agyamat. Hogy ez az izé, ez az élő joghurt kultúrát tartalmazó eper ízű frementált készítmény, annyira finom, olyan krémes, hogy ezt minden nap kell ennem. És máris azon gondolkoztam, vajon van-e minden nap negyven forintom, hogy reggelihez joghurtot tudjak enni. Vagy inkább nyolcvan, hogy este is. Vagy ha már itt tartunk, akkor százhatvan, hogy legyen tízóraira és uzsonnára is. Viszont akkor reggel hamarabb kéne felkelnem, hogy ki tudjak menni a CBA-ba. Sőt, már rögtön nyitásnál ott kéne lenni, nehogy elfogyjon, mire odaérek. Vagy vehetnék egyszerre többet, mondjuk egy kartonnal, nem tudom, hogy abban hány darab van, talán huszonöt, akkor inkább két kartonnal, hogy ne kelljen minden másnap boltba rohangálni, vagy három kartonnal. Vajon lehet rendszeres házhoz szállítást kérni?

 

Ádám persze nem értette meg. Hülyének nézett. De amikor látta, hogy még a macskák is fanatikusan várják, hogy mikor végzek és nyújtom nekik oda a pohárban a joghurt maradékát, hogy kilefetyelhessék, ő sem bírta tovább.

Amikor már naponta vettünk ötven pohár joghurtot, és a macskák megvesztek, ha este akár csak negyed órával később kapták meg a joghurtadagjukat, Ádám azt mondta, ez így nem mehet tovább. Az még sem lehet, hogy valaki tönkre menjen anyagilag holmi joghurttól. Le kell szoknunk a joghurtról. Ha nem ettünk, elvonási tüneteink lettek, belázasodtunk és ingerlékenyek lettünk. A macskák karmolni kezdtek.

A megoldást a macskák találták meg. Valamelyik nap jó kedvembe egy egész poharat tettem oda nekik. Persze percek alatt eltűntették, de utána össze-vissza nyervákoltak, aztán összekuporodtak a fotelban, és órákig nem mozdultak. Nem tudtuk, hogy mi bajuk van, rohantunk velük az állatorvoshoz. Az orvos azt mondta, többet legyünk olyan jók, és ne adjunk joghurtot a macskáknak. Mindenesetre többet nem is akartak enni, ha az orruk elé toltuk, visítva szaladtak át a másik szobába.

- Itt van az ellenszer: degeszre kell ennünk magunkat a joghurtból. – mondta Ádám, és elindultunk a boltba, megvenni az utolsó karton joghurtot. Aztán leültünk, és megettük egy szuszra. Olyan rosszul lettünk tőle, hogy másnap egyikünk se ment dolgozni.

- Soha többet nem akarok joghurtot enni – nyögte Ádám.

 

Tovább »

Címkék:

kisírt szem, vörös drapéria

Miután még mindig ki vagyok bukva, mert még mindig nem tudom, hogy akkor este a Balaton partján a sátorban, félálomban tényleg megkérte-e a kezemet, vagy csak álmodtam, vagy megkérte, viszont nem emlékszik rá, vagy megkérte, csak nem gondolta komolyan, vagy…

Szóval összehívtam a Vésztanácsot, azaz csaptunk egy csajos bulit Zisével, a lengyel bevándorló magyar szakos barátnőmmel (aki már boldog diplomás, és jelenleg a magyar költők szóhasználata és nemi életük közötti összefüggéseket kutatja), Sárival (aki szintén boldog diplomás, és a skizofrének öltözködése és a nemi életük közötti összefüggéseket kutatja) meg Jucával, akinek végre elég nagyok voltak a babái, hogy egy estét kihagyjon (és aki amikor dolgozik, akkor a Bergman filmek szereplőinek nemi életéről ír tanulmányokat). Ádámot elküldtem az egyik haverjához sörözni, és meghagytam neki, hogy másnap estig haza ne jöjjön.

Megjöttek a lányok, valahogy mindegyikük ráérezhetett az összejövetel apropójára, mert Zise hatalmas süteményt hozott („Az anyum a receptet az ő anyujától kapta, aki meg az ő anyujától tanulta, aki meg az ő anyujától ismeri…”), Sári annyi fagylaltot, ami egy hadseregnek is elég lett volna („Kimutatták, hogy a nők endorfin termelését a fagylalt sokkal jobban megugrasztja, mint a rendszeres nemi élet.”), Juca meg több kilónyi csokoládé bonbonnal állított be (Ő nem fűzött commentet hozzá.)

Amikor megláttam a rengeteg édes dolgot, meg az arcukat, elkezdtem bőgni. Elbőgtem nekik a gólyatábort (még azt au, öhm vicces feladatot is, amikor, a góJáknak némi vetkőzés után kellett nyakig a Balatonba merülniük. Ezt két lány egy szál bugyiban, a srác pedig, aki Ádám nyálát elviselte éjfélkor az autóban, egy szál hogy is mondjam, bugyi nélkül oldotta meg… Meg az estét, amikor főtt tojást sütöttünk a tábortűz parazsában, de úgy kezdett el köpködni, mintha ágyúval lődöznének.)

meg a Balaton partot, meg a sátrat, meg a félálmot, meg Ádám elejtett félmondatát, meg hogy nem tudom, hogy tényleg mondta-e, vagy csak álmodtam, vagy mondta, de nem gondolta komolyan, vagy csak álmában motyogott, vagy…

Erre Zise elkezdett sivítva ugrálni, hogy „Tulcsi mennyasszony lesz, Tulcsi mennyasszony lesz!”, Sári meg elkezdte a szokásos dumáját a tobozmirigyről és az ösztrogéntermelésről, meg a férfiak agyi működéséről (miszerint minden hímnemű idióta, hogy képtelenek egyértelműen kifejezni a véleményüket, hogy gyávák, smucigok, gerinctelenek, miegymás). Mint mindig, most is Juca volt a leggyakorlatiasabb és ésszerűbb:

- Mond csak Tulcsi, miért nem kérdezed meg Ádámot, hogy nem emlékszik-e valami furcsára arról az estéről?

 

***

Az este folyamán aztán pár percenként kaptam megint sírógörcsöt, közben hatszor beszéltük át az esküvőt a legapróbb részletekig, négyszer dumáltuk meg, hogyan készítjük ki Ádámot, ha el akar hagyni, és nagyon sokszor elpróbáltuk, hogy hogyan fogom megkérdezni Ádámot, és hogy mit is válaszolhat rá. Reggelre már annyira sem voltam biztos a dolgomban, mint eddig, de legalább sikerült megennünk több kilónyi csokoládét, fagylaltot és süteményt, valamint elfogyasztanunk tetemes mennyiségű vörösbort és rumos teát.

Mire a lányok elmentek, lakás romokban volt,, a macskák úsztak az olvadt fagylaltban, és még az arcom püffedt és vörös volt, mert persze mielőtt elmentek, megint biztos lettem abban, hogy Ádám már haza sem fog jönni, és bőgni kezdtem.

És ami a legrosszabb volt, Ádám sehol. Aztán vk csöngetett, és meg rohantam az ajtóhoz, de csak az egyik szomszéd volt, hogy egy levelet tévesen hozzá dobtak be, de az én nevemre szól. Megint sírógörcsöt kaptam, mert Ádám még mindig sehol, és most már biztos, hogy el akar hagyni, vagy már el is hagyott…

A  hiszti közben kinyitottam a levelet. Egy cetli esett ki belőle, Ádám kézírásával, hogy egy óra múlvára vár, azon a sarkon, ahol régebben a szalsza foglalkozások előtt találkoztunk.

Megint magam előtt láttam, ahogy majd ott állok a sarkon, és várok és csak várok és csak várok, vagy ami még rosszabb, jön Ádám, és rám sem néz, csak közli, hogy „Csak azért hívtalak ki, hogy ne legyél láb alatt, amíg a költöztetők pakolnak”. Fél óra alatt összekészültem, próbáltam a lehető legcsinosabb lenni, párszor ruhát váltottam, közben összébb pakoltam a konyhában meg a nappaliban is, átöltöztem még egyszer, aztán még egyszer, aztán elindultam.

Már messziről láttam, hogy senki nincsen a szalsza klub ajtaja előtt. Ott toporogtam, óráknak tűnt, de az óra szerint még nincs is annyi, amennyire Ádám odahívott. Aztán a mutató arra a bizonyos időpontra ugrott, és én megint a bőgés szélén álltam, amikor feltűnt Ádám, de nem láttam az arcát. Nem tudtam eldönteni, vajon mosolyog-e, vagy szigorúan néz, vagy észre se vesz. És akkor oda lépett, átkarolt, és megcsókolt, én meg végképp nem bírtam tovább, és bőgni kezdtem.

- Te szent ég, most meg mi történt?

- Seeeeeheeemihiiiii –bőgtem a zakójába, és beletöröltem a könnyeimet a ruhaujjába.

Ádám erre meg nem szólt egy szót sem, csak sóhajtott, de azt is csak egy egészen aprót, karon fogott, és a szalsza klub melletti étterem felé vont. Olyan igazi étterembe, vörös drapériával, meg lelógós függönyökkel, meg gyertyával, ment a kisírt szemeimhez.

Ádám somolygott, elvette a kabátomat, kihúzta nekem a széket, megrendelte a ház (vegetáriánus) specialitását, megcsókolt, és a vacsora végén megkérte a kezemet. 

Tovább »

Címkék:

ReGólyatábor 2 (GóJaTábor)

 Úgy látszik, ez a nyár ilyen gólyatáboros dolog. Azért vicces, hogy pont, amikor már semmi közöm nincsen az egyetemhez, akkor megyek több tucatnyi gólyatáborba. Mert hogy a szeptember elejét is sikerült gólyatárborolni.

Óh, azok a koleszos évek és esték és hajnalok, óh, azok a csütörtökök, és azok a péntek reggelek.

Na szóval, a régi koleszom (lakhelyem, életterem, anyám és apám) hívott hogy nem ugornék-e le, az ő GóJatáborukba. Gondoltam, miért is ne, gólyákat szívatni vicces, amúgy is, ott lesznek az én régi gólyatársaim is.

Emlékszem, amikor én mentem GóJaTáborba. Beadtam a gólyatársaimnak, h 27 éves vagyok, és van három gyerekem (Rebeka 5 éves, Ábris és Sárika 2 éves), meg egy párom, aki a nyitott kapcsolat híve, és ezért folyton megcsal, és egy tájépítészeti diplomám, meg hasonlók. És ami a legviccesebb volt, hogy elhitték. De komolyan. Volt egy lány, akinek a koleszban mondtam meg, hogy ez így ilyen formában nem teljesen igaz. Na akkor meg azt nem akarták elhinni, h 18 vagyok, és nincs gyerekem, és nincs párom, aki csalna, sem diplomám. Azóta soha semmit nem hisznek el nekem...

Potom négy és fél út (valahogy a gólyatáborok mindig a halál kislábujjánál vannak) egy régi haverommal, Ádámmal (mert őt is viszem ám, mindenhova) meg három megszeppent gólyával. Csodák csodája, az egyik a már megismert coca colás kupakos lány. Mind a három meg van szeppenve, így a négy és fél órából kábé három dermedt csendben telik el. Csak akkor hallatszik hang, amikor Ádám a csomagját veszi le meg fel a tartóról, és mindig kis híján Kupakos lányra ejti azt. Amikor súrolta a haját, akkor végre megszólalt, illetve kiadott vm artikulálatlan halálközeli-élményes nyiffantást. De utána legalább beindult a beszélgetés. Az ártatlan gólyák kérdeznek mindenfélét, gondolkodom azon, h most is beadom a 27 éves vagyok + 3 gyerek+ diploma szöveget, aztán rájövök, hogy most már olyan hihető, és nincs is messze az igazságtól (diploma van, pár van, de szerencsére nem a csalós fajta, bár gyerek nincs).

Aztán szerencsésen befut a vonat, Kupakos lány utoljára is megússza az égi áldást, bár Ádám majdnem leejti az egyik gólya csomagját, ahogy lehalássza a tartóról, de Kupakos elhajol.

Bevezetőnek szobaosztás, a gólyák próbálnak nem nagyon meglepett arcot vágni a fiú-lány párosítás miatt. Ádám meg kitalálja, h az első éjszaka aludjunk sátorban a Balaton parton. Sátor fel, Ádám be, éjszaka le. Kicsit már illuminált állapotban jutunk el az alvásig. Én nem bírok aludni, Ádám mocorog, egyre közelebb csúszik, átkarol, ami nem szokatlan, elvégre egy pár vagyunk, csak a sátor, meg a hideg, meg a meleg, meg a Balaton, meg az alkohol, meg minden, és ekkor Ádám motyogni kezd:

- Tulcsi, ugye nem gáz?

- Nem, dehogyis. – bár halvány lila fogalmam sem volt miről beszél, és már abban a pillanatban voltam, hogy azon gondolkodtam, vajon ébren vagyok-e.

- Akkor hozzám jössz?

Komolyan elgondolkodtam, h most ébren vagyok-e.

- Gyerekeket akarok.

Arra jutottam, hogy mindenképpen alszom.

- Kislányt. Szóval hozzám jönnél?

A többire nem emlékszem. Asszem, sokkot kaptam.

Másnap reggel úgy keltem fel, hogy nem is emlékeztem a kis jelenetre, csak ebénél jutott eszembe, miközben az egyik gólyát nyakon öntötték egy kancsó vízzel (beadták a gólyáknak, h van egy álgólya, aki nem felsőbb éves, csak úgy tesz, mintha gólya lenne, és úgy tudják leleplezni, ha leöntik), szóval pont néztem, ahogy nyakon öntik szerencsétlen lányt, aztán beugrott az Ádám esti monológja. Nem is volt feltűnő, amikor üvöltve kirohantam az ebédlőből, közben csápoltam a kezemmel, és visítottam, mint akit pont most kezdett el üldözni vm nagy, szőrős sok kezű csápos cucc. Ezzel még nem is lett volna baj, de képtelen voltam megkérdezni Ádámot, hogy tényleg megtörtént-e az esti dolog, vagy csak álmodtam. És nem jutott eszembe semmi, amivel kipuhatolózhatnám. Egész nap kerültem, és azt figyeltem, hogyan viselkedik, de teljesen olyan volt, mint máskor. Diszkrét matematikát magyarázott pár mat-fizesnek, meg a metrós kísérletét, amikor kiállt a hajnali metróban, és arra kérte az embereket, h énekeljenek vele együtt. Semmi jele a gyereknek, vagy a feleségnek. Egész nap emiatt voltam kiakadva. Aztán este már olyan ideges voltam, hogy azt el sem tudom mondani. Közben kiderült, hogy sürgősen fel kell menni Pestre, mert a legújabb kísérlete (összefüggések a gyermekkori traumatikus szocializálódási élmények és a tömegközlekedés rendszeres használata között)képtelen meglenni nélküle négy napig, úgyhogy felmegy éjfél körül egy régi haverjával. Magukkal vittek vm random matekos srácot, és azt hallottam, hogy szerencsétlennek el kellet viselnie, hogy Ádám összenyálazza, miközben a vállán alszik el. Szóval kénytelen voltam várni, h mi is volt ez az esti dolog.

Addig sem unatkoztam. Mint öregdiákot megilletett a Tanárúr megszólítás (ami azért vicces, meg nő vagyok, bár a leleményesebbje Tanárúr Kisasszonynak illetve TanárÚrNőnek aposztrofált), és a személyes kíséret. Bár, ott volt egyik volt kolesz társam, mára híres matematikus professzor (véletlenségi valószínűségek a csomózódási elméletekben), szintén Tanárúr, akinek a személyes testőrségének nehezebb dolga volt, mint az enyémnek. A Tanárúr már eleve elég illuminált állapotban jutott le a táborba, és ez hogy is mondjam, nem lett tisztább a helyzet. Kihívtak négy hülye szakos / hülye érettségi tárgyas gólyát (lsd, kinaist, skandinavisztikást, meg két latinost ((anno engem is a laton érettségi miatt hívtak ki)) ), mondván, hogy nekik aztán úgy nagy érzékük van a praktikus dolgok megragadásához, úgyhogy legyenek oly jók, ügyeljenek arra, hogy a Tanárúr a) maradjon életben holnap reggelre is, és ne játsszon József Attila emlékművet a síneken, bármennyire is jó ötletnek tetszik ez hajnali fél háromkor, és  b) ne dugjon gerinctelenekkel. Jajj, emlékszem, amikor az egyik srác csigát akart enni a koleszban J … Na mindegy. Az még akkor volt, amikor működött mind a két lány zuhanyzó, és Esztike még nem hagyta el a melltartóját a róla elnevezett szórakozási egységben egy csövön, és amikor kitaláltuk az „elöl cserkész, hátul obszcén” himnuszt. Akkor még nem volt B. emlékverseny (az említett, most már Tanárúr enyhén illuminált állapotban a harmadik emeltről adta ki a gyomrának tartalmát, ami vm csoda folytán az első emeleti ablakon keresztül MTI könyvtárosának asztalán landolt). Persze más miatt sem értem rá Ádámra meg a házasságra gondolni. Ott volt p laza fekete hajó kis nyiszlett srác, a nevét már akkor elfelejtettem, amikor bemutatkozott, de mint kiderült, egy barátnőm gyerekkori szerelme. Ő fél órán keresztül szövegelt a közös barátnőnkről, mindenféle zavarba ejtő dolgot, de annyira khm, alkoholos behatás alatt, hogy nem is értettem, h mit beszél. Aztán meg befutott az egyik gólya, aki nem is volt igazi gólya, mert velem volt egyidős, csak vm másodszakot kezdett, és most vették fel a szakkoliba, vagy mi, na szóval jött, és közölte, hogy most azonnal menjek velük, mert szükségük van vkre, aki megvédi őket a helyi fauna-flórától (mint biosz-magyar tanár, pont erre vagyok alkalmas). Azt hittem, hogy vm pókot kell eltávolítani, vagy a balatoni-loch nessi szörnyet, de mint negyed óra séta után, a hidegben-sötétben, hajnali háromkor, kiderült, hogy csupán a legközelebbi benzinkútig akart ő, meg egy vegyész srác eljutni, és én elég szórakoztató társaságnak látszottam. Nos, a benzin kút több mint félórányi sétára volt, a kivilágítatlan bicikli úton, a rohadt hidegben (három pulcsi, hosszú ujjú póló, sál, dupla zokni, téli cipő, és továbbra is rohadt hideg). És mint kiderült, nem volt éjjel-nappali. De legalább elmondhatom magamról, hogy már voltam hajnali három és négy között, egy bezárt benzinkútnál. A két srác visszafelé sem volt vm beszédes, azaz sikerült kicsit több mint egy órát eltöltetni a hidegben és a sötétben egy szó nélkül, mert a két srác megkukult. Azt hiszem, aludtak, úgy állva, séta közben.

Visszaérve leültem a tűzhez pár idősebb diákkal, és végig hallgattam az aktuális problémákat-pletykákat. Példának okáért, az egyik srác előadta szerelmi történetét egy matekos gólyával (lásd, hogyan intézte el, hogy a srác akkor is az ő szobatársa legyen, sőt csak azért is  az ő szobatársa legyen, érzékletesen lefestette, hogyan vívott közelharcot harminc vérmes oroszlánnal, meg vagy egy tucat gyilkolásra kész fizikás koleszossal). Úgy látszik, még mindig nagy probléma, hogy melyik gólya kihez kerül be. Annak idején, mi is ölre mentünk a szimpi gólyákért (szimpi= nem horkol, sok csokija van, és vizsgaidőszakban képes kussban, mozdulatlanul ülni egy helyben, anélkül, h folyton idiótaságokat kérdezne, mint például hogy akkor most a kolloid oldat felületi feszültségének és adszorpciójának mérését alkil-foszfonát monoréteg kialakulása után vajon…) de a végső szó, úgyis a gólyáé volt. Max a végén megvertük, ha nem hozzánk jött.

Aztán megpróbálkoztam egy zuhannyal, de nem tom ki volt az a marha, aki kitalálta, hogy a csapot nem tekerni, hanem nyomogatni kell, mint a mozik mosdójában, csak hogy itt a zuhanycsapról van szó! Megnyom, fél perc víz (az uccsó két másodpercben már kellemes hőfokú), majd eláll. Megnyom megint, újabb harminc másodperc víz (az uccsó két mpben meleg), aztán megint megcsap a kinti hideg (jegeces!) levegő. És nem lehet folyton nyomni, mert teljes súllyal neki kell dőlni, és vagy nem használod a fél kezedet, vagy nyomsz, mint az őrült. A végén még kikísértünk egy fanatikus csoportot a reggel négy óra ötvenhét perces vonathoz, aztán visszarohantunk, mert a történész-lengyel kitalálta, hogy elakar menni a hatórási busszal (félórás séta vissza, öt perc pakolás, tizenöt perces futás vissza), ami persze negyed órát késett, szóval teljesen feleslegesen rohantunk. Mire kiértünk, a fáradtságtól már nem hogy az Ádám-problémára nem emlékeztem, de színeket hallottam és hangokat láttam.

Aznap már nem is aludtam. Egy gólya vitt haza (csak akkor kezdtem el remegni, amikor az autópályán elérte a százötvenet, és remegni kezdett a kocsi). Ez a gólya sem akármilyen. Olyan hidrogén szőke haja van, mint anno a barbie babának, hullámos, a válláig ér, szinte már fehér. Fiú. A szemöldöke a legnagyobb jó szándékkal is sötétbarna. A karján a pihék (direkt megnéztem!) szintén fehérek. A borostája is annak tűnt. A végén megkérdeztem, hogy ő gyárilag ilyen? És basszus, a srác komolyam igazából de tényleg így néz ki, és nem festi sem a haját, sem a szemöldökét. Persze, ki lenne az az őrült, aki… És ami még ennél is durvább, hogy mire felértünk Pestre, már el sem tudtam képzelni, hogy ne így nézzen ki. De komolyan.

Ádám persze nem volt otthon, nekem meg nem volt kedvem főzni, beültem egy török kajáldába, és annyira durván fáradtnak éreztem magam. És egyedül voltam. A sok-sok zsivaj és gólya után, meg a régi szakkoleszos feeling után pocsékul egyedül. A Kupakos lányra gondoltam, meg a fura hajú srácra, meg a matekos gólyára, ki Ádám nyálával szívott, meg a hülye másodszakosra aki kiráncigált a benzinkúthoz, meg a vegyészre, aki nem szólt egy szót sem egész út alatt, meg a lányra, aki finnre fordította a wuki szöveget (a starwarsös wukikról van szó, nem tom h írják), meg még egy csomó mindenkire. És arra gondoltam, hogy ha Ádám tényleg megkérte a kezemet, és emlékszik is rá, akkor mit mondjak rá. Meg arra, hogy gyereket szeretnék.

 

 

 

Tovább »

Címkék:

ReGólyatábor

Gólyatáborban voltam. No nem azért, mert úgy döntöttem, hogy újra járom az egyetemet (bőven elég volt az a pár év szenvedés…) hanem mert annyian nyüstöltek haverok, hogy menjünk már le, megszaglászni a friss pipi husit. Sátor fel, meg persze a leginkább szükséges dolgok, (bicska konzerv- és sörnyitóval, sárkányos bögre és gitár), aztán megpróbáltunk felpréselődni a gólyákkal teli különvonatra. Potom négy és fél óra az út. Azon filózam, hogy bezzeg a mi időnkben, nem volt sem külön vonat, sem ekkora tumultus, legalábbis nem mi alkottuk a tumultust. Akkor is a földön/csomagokon ültünk, de akkor a székre ülésben zavaró tényező nem a gólya volt, hanem a vadidegen bácsik-nénik, akik folyton olyanokat mondtak, h „Eszem a kis édes húsomat, milyen okos, hogy egyetemista” meg h „Na tessék kérem megnézni, ez a csürhe itt a jövő értelmiségije” meg h „Fiatalúr, ha a hálózsákját eltávolítaná a fülemből, valószínűleg kevesebb lenne az esélye, hogy azonnal tarkón vágom”.

Sikerült pár gólyát arrébb paterolni, (fiatalok, nem árt meg nekik ha állnak egy kicsit), és pont belekezdtünk egy király pókerpartiba, amikor megjelent vm random face, és teli torokból ordítani kezdte, h „eeegy, megérett a meeeeggy, kettőőőőő megérett a meeeeggy” és onnantól olyan hangzavar volt három és fél órán keresztül, hogy nem csak egymás hangját nem hallottuk, de a hanghullámok kezdtek átlépni a látható tartományba, és probléma lett a szájról olvasás is. Na, megérkezünk, aránylag korán, mert Miskolcon nem kellett egy óránál többet várni, lekászálódunk a vonatról, lerugdaljuk a gólyákat is (újabb újítás: velkámdrink az ajtóban).Így, hogy már nem a pukkadásig tömött vonaton vagyunk, felfedezünk egy csomó régi arcot, és rögtön egyezkedünk, hogy vigyék már el a cuccainkat kocsival. A régi arc kinyitja a csomagtartó, és pakolnánk is be a zsákokat, amikor vm csaj pofátlanul benyomja a saját hátizsákját, meg utána dob egy sátrat is, persze ezen felbátorodva még tucatnyi gólya rohamozza meg a kocsit, és pillanatok alatt tele lesz a csomagtartó, meg a két hátsó ülés, a végén ipeg, h a sofőr befér. Jól megjegyzem a törtető fruskát (szemüveg, sötétszőke haj és „medáliák” feliratos poló), és fontolgatom, hogy legközelebb hogyan szívassam meg. Találunk másik régi ismerőst, másik kocsit, újra nyílik a csomagtartó, mire mi történik??? Újra előpattan az a kis fruska, és már nyomja is be a kis barátnőjének a cuccát a kocsiba. Ez meg mi??? Persze újra jön a gólyaroham, a kocsi tele lesz, de sebaj, mert ekkor befut még egy régi arc, mi futunk, nehogy megint megjelenjen a törtető fruska, a régiarc3 nyitja a csomagtartót, előtte körbesandítunk, hogy merre van Törtető Fruska, szerencsére nem látjuk, de azért jól körbe álljuk a kocsit, ne hogy mégis felbukkanjon. Ádám (mert hát  hogyan is hagyhattam volna otthon) lehámozza magáról a táskát, és hajolna, hogy betegye a kocsi, amikor megint csak előpenderül Törtető Fruska, és benyomja vm haverja zsákját. A társaság a lincshangulat szélére sodródik, lelki szemeim előtt Törtető Fruska mezítláb jön túrázni, és elküldjük őt vm naggggyon hosszú kerülőre víz, kaja és szúnyogriasztó nélkül, de mire ütnénk, a lány már messze befordul a sarkon. Nem baj, Régiarc4 elviszi a cuccokat is, és még mi is beférünk (juppi, kisbuszJ ), és kárörvendően vihogunk, meg integetünk Törtető Fruskának, amikor elhúzunk mellette, meg a kis haverjai mellett.

A tábor tele van újdonságokkal. Van pl partisátor. A mi időnkben (fúj, ez olyan nagymamásan hangzik, bezzzzzzeg a mi időőőőnkben) a kultúrházban, v mi a fenében voltunk, ha esett az eső. Meg van „gravitációs wc”, alias pottyantós. Sőt, zuhanyzó! Milyen luxus már, három oldalról zárt, hideg vizes zuhanyzó, mi a faluba jártunk ki a nyomós kúthoz fürdeni. És van áram. ÁRAM! Anno a tábor nonstop túrából és esti tábortűzből állt, most meg esti diszkó-koncert van, meg filmvetítés, meg különbusz Kassára és Aggtelekre. Mi még tömegközlekedéssel mentünk, helyi járatokon nyomorogtunk, és kalauz bácsikkal vitatkoztunk, hogy mi az a kosz- és szagmennyiség, amit még fel lehet vinni egy szlovák vonatra (mert azért, ha vk hét napig egy nyomós kút segítségével próbál meg tiszta és illatos maradni, az nyomot hagy rajta).

Azért, lehet, hogy nehéz volt túl üvölteni a hajnali négyig ricsajozó partisátor szörnyebbnél szörnyebb zenéjét, de azért megpróbálkoztunk egy olyan igazi füstös-bűzös-áramtalan tűbortűzzel. Leültünk a partisátortól a lehető legmesszebb, Gösser Géza, aki igazából Zsolt, megpróbálta életben tartani a tűzet. Ez a Géza-Zsolt is egyike a régi arcoknak, igaz, most megint gólya minőségben van jelen (sikerült vm hatalmas balhét kevernie, amire kirúgták, de egy év múlva vissza is vették, és mivel a kreditjeit betudta számíttatni, semmit nem vesztett). Már a kutya sem emlékszik, h mikor kapta a Gösser Géza nevet. De a gólyák (mármint a rendesek) folyton a nevén poénkodnak, meg azon, hogy itt a falu kisboltjában (ami amúgy normálisan hetente kétszer nyit ki, akkor is csupán hat órára ((télen négyre)), de ha itt vagyunk, akkor egész héten hajnaltól késő estig nyitva van, kábé belőlünk él), szóval a ksiboltban csak és kizárólag kőbányai sört lehet kapni, valamint dobozos citromos borsodit, és akkor mégis hogyan jöhet ide vk, akit Gösser Gézának hívnak. Közben lejött Kalóz is, a mi kedvenc gitáros-éneklős haverunk (mert ugye ilyentájt már mindenki  haver, akivel valaha akár csak egyetlen órád is volt), és letelepedett a tűzhöz gitárostul. Kalóz olyan, ahogy a halandók elképzelik a vándorló dalnok figurákat. Kiskoromban Aragorn-t képzeltem el így, csak gitár nélkül. Kétlem, hogy Középföldén menő volt a gitár, bár a fene se tudja. Szóval leült Kalóz, pár perc hatásszünetet tartott, meg leparolázott mindenkivel, aztán neki kezdett. Mi meg azon filóztunk, hogy milyen alakú tócsává olvadjunk. Cseh Tamás balladákat énekelt azon a fantasztikus érdes-vándoros hangján, és láttam, hogy az összes lány feje felett ott röpködnek a kis rózsaszín szívecskék. Na és akkor megjelent Törtető Fruska.

- Helló, leülhetünk?

És már le is huppant ő is, meg vm kislány mellé. Ez meg mi? Nem látja, hogy itt az elit ül? Csupa felsőbb éves (illetve olyanok, akiknek már semmi köze nincsen az eltéhez, hála az égnek), ez zártkörű buli. De a fagyos csendből sem esett le nekik, hogy jobb lenne arrébb húzni. Itt maradt Törtető Fruska is, meg a barátnője, akinek a fülbevalója coca colás kupakból van. Szép páros, nem mondom. Pár percig senki nem szólt egy szót sem. Aztán Kalóz elhelyezkedett, és neki kezdett a Szabó Kálmán tegnap estébe, és láttam, ahogy az a szirupos vigyor meg a kis szívecskék megjelennek Törtető Fruska meg Kólás Kupak arcán. Na hagyján, de Törtető Fruska nem ismerte az „amíg Kalóz énekel, addig kuss van” szabályt, és a dal közepén kezdett el dumálni. Megérdeklődte a nevemet, de legalább suttogott.

Aztán persze kiderült, hogy Törtető Fruska vm csoda folytán a gólyák értelmesebbik feléhez tartozik (értsd: aki nem issza magát annyira le este, hogy másnap a haverjainak meg a felsőbb éveseknek kelljen lecipelnie az Esztramosról, mert rosszul lett a másnaposságtól), és még a jó zenét is kedveli (legalábbis Kalóz Cseh Tamás balladáit imádta), és egyetért velünk abban, hogy a partisátor pokoli hangos, és h a DJ torkán le kéne nyomni az erősítőt. Tök jól elsztorizgattunk. Mesélt arról, h reggel fog majd fürdeni, mondtam neki, h nem komplett. Reggel a köd miatt cefett hideg van, meg fog fagyni, de persze nem hallgatott rám. Később aztán mondta, h nem is olyan hideg a víz, a végére más majdhogynem nem langyos. Asszem, szegény hallucinált, de nem mertem neki megmondani, h ez a víz nem a melegedős fajta.

Másnap meg harmadnap ilyen-olyan gólyaszivatások voltak, aztán meg kirándulni mentünk. Törtető Fruska meg Kólás Kupak is pont velünk jött Kassára. Na és tessék, ugyan nem kellett a mezei volán után futni, meg különbuszt kapott a kis popónk, mégiscsak sikerült lekésni a kassai vonatot, ami persze csak három óránként jár. A gólyák azonnal beültek sörutánpótolni, mi meg Ádámmal kitaláltuk, hogy teszünk egy lájtos sétát egy várba, vm hegy tetejére, mert azt pont meg járjuk három óra alatt. A végén hozzánk csapódott Törtető Fruska, meg Kólás Kupak, meg egy harmadik gólya is, akit Szelid Petinek hívtak a lányok, bár kétlem, h ez volt az eredeti neve. Olyan kis hallgatag volt, lassan beszélt, és úgy nézett ki, mint aki egy szúnyogot sem képes leütni. Na, megindultunk a hegyre irányába toronyiránt, a hegylábánál találtunk egy táblát szlovákul, hogy az ösvényről letérni tilos, meg h tüzet rakni tilos, meg h növényt letépni tilost. A többit nem tudtuk, h mit jelent, mert az csak kiírva volt, ezekről meg voltak kicsi piktogramok. Na az oké volt, hogy nem szabad az ösvényről letérni, de nem láttuk az ominózus ösvényt, amit nem lett volna szabad elhagyni. Szelíd Peti észrevett vm rókacsapást a hegyre fel, a bokrok és sziklák között. Neki álltunk hát sziklát mászni, meg tüskés dolgokkal viaskodni, mindezt rövidnadrágban persze (mire felértünk vadatokban lógott a bőr a lábszárunkon) még az volt mázli, h Törtető Fruskánál volt szúnyog-kullancsriasztó, így legalább azok nem csíptek (persze minden más meg igen). Na, nagy nehezen felküzdöttük magunkat, a végére már bulinak is képzeltük, bár lehet, h csak a nagy meleg, meg a mászás miatt hallucináltuk ezt. Sikerült felérni, és mit ne mondjak, a kilátásért megérte megharcolni a sziklákkal. Fent összetalálkoztunk egy szlovák csoporttal, akik megpróbálták elmagyarázni, h merre van a lefelé vezető ösvény, mert abban mindannyian egyet értettünk, h lefelé inkább meg tanulunk röpülni, minthogy a sziklákon-bokrokon menjünk le. Szerencsére a csoportunkból mások is úgy döntöttek, h feltúráznak ide, csak ők megtalálták az ösvényt, és utánunk kiabáltak, mielőtt a rossz úton indultunk volna el.

Emlékszem, amikor valódi gólya voltam, és először jöttem rá, hogy az ember inkább eltűri a szagot, de nem fürdik jegeces vízbe, csak ha már annnnnyira muszáj, egy csomó minden ilyenből kimaradtam, mert a szakkolesz már akkor is egy időbe tette a háromnapos felvételi beszélgetését a gólyatáborral, én meg szinte kétnaponta felutaztam pestre beszélgetni a szakmai bizottsággal, a diák bizottsággal, az igazgatói bizottsággal, a tanári bizottsággal, meg a fene se tudja milyen bizottsággal. Persze így sem vettek fel bentlakásosra (miért hiszi mindenki azt, hogy ha az ember csupán  harminc kilométerre lakik Pesttől, akkor könnyű neki bejárni???) és kínlódhattam két évig a bejárással, amíg nem lett elég pénzem albérletre (hja igen, Burger King, meg a srác, aki a főnököm volt, és mellesleg nálam öt évvel fiatalabb…)

Aztán mire haza értünk a hangyák megszállták a sátrat. De ilyen durván. Haza mentünk, és azt láttuk, hogy az amúgy dögnehéz hátizsák úszik kifelé egy hangyafolyamon, alig akarták elengedni. A végén inkább átengedtük a maradék pár napra a sátrat a hangyákra, a legszükségesebbeket kimenekítettük, és kifeküdtünk éjszakára Kalóz tábortüze mellé, Törtető Fruskával, Kólás Kupakkal, meg magával Kalózzal, akinek amúgy sem szokása sátrat hozni, hanem ha esik, akkor a rozsdás régi kocsija alatt alszik (ha benne aludna, csak még jobban megázna, a kocsi alatt meg csak a háta lesz vizes a befolyó víztől). Néztük a csillagokat, Kalóz az Angol regényt meg a Kő balladáját énekelte, Törtető Fruska szerelmetes pillantásokat vetett Kalózra, Kólás Kupakon meg kitört a művészi hajlam (a kiscsaj mesélte, h egészen hat hónappal ezelőttig filmrendező akart lenni, amíg össze nem törte az álmát a filmművészeti azzal, h nem indított rendezői szakot, és azóta fanatikus világmegváltó gondolatokat dédelget a környezet- és természettudatosságra oktatásról. Tanár akar lenni a szentem. Megpróbáltam lebeszélni, de nem sikerült), és rajzolgatott, meg írogatott a töksötétben, szerintem nem is látta, h mit csinál. Aztán belealudtam.

Aztán muszáj volt hangyátlanítani a sátrat, meg beletuszkolni a zsákba, és összeszedni a haverok sátrából a cuccokat, és muszáj volt könyörögni vknek, h vigyen ki minket az állomásra, mert persze a busz, ami kiment volna, nem is ment ki, csak vk elírta, még szerencse, hogy az egyik helyi néni mondta, h rosszul van kiírva. Már a vonaton jöttünk rá, hogy a hálózsákot ott felejtettük a kocsiban, a gitártokot (gitár nélkül) egy haver sátrában, a csajkákat amiből ettünk a szervezői sátorban, a mobiltöltőt a K-sátorban és a bicskát egy gólya mancsában. Otthon megtaláltuk a túra cipőket (Ádám akkor káromkodott így utoljára, amikor ráborult a karácsonyfa most december, persze csillagszoróstul-macskástul). Apropó, macska. Asszem, mi voltunk az egyetlenek, akik házi kedvencet vittek le (ha nem számítjuk azt régi eltést, aki a gyerekit hozta). A szöcskéim simán kibírnak egy hetet nélkülem, csak be kell nekik kaját tenni, de azok a hülye macskák olyan cirkuszt rendeztek, amikor meglátták a felpakolt zsákokat, hogy Ádám könnyes szemmel bepakolta őket ilyen állathordozó kisbőröndbe, és velünk jöttek. Persze a vonatút alatt Behemót telehányta az ő szállítóját, Merlin meg kétszer is kiszökött, és összekarmolt egy felsőbb évest, aztán meg megpróbált kilógni az ablakon, miközben Miskolcon álltunk, de sajnos Ádám megfogta, és nem tudott elszökni. A táborban aztán kicsaptuk őket, de képtelenek voltak elmenni a sátor közeléből. Megpróbáltam mindent, de csak nem voltak képesek beilleszkedni az erdő-mező faunájába. Pedig milyen jó lett volna, ha vadmacskásodnak, és annyira jól érzik ott lent magukat, hogy soha többet nem akarnak majd visszajönni velünk. De sajnos még Merlin is visszaért időben (kettő perccel azután, hogy az autó elindult, de Ádám lélekszakadva rohant  érte, amikor meglátta).

Szóval most itthon vagyunk, és Ádám pont azon filózik, h mi lenne, ha áthívnánk Kalózt, meg még pár embert, és megpróbálnák a nappali parkettáján tüzet rakni. 

Tovább »

Címkék:

széder este a családdal, no meg Ádámmal

 

2010-04-01 22:51 csütörtök

széder este a családdal, no meg Ádámmal

 

Szóval, miután Ádám kitalálta ezt a szülő látogatós mizériát, elmagyaráztam neki, hogy a családomban hogyan mennek a dolgok. Egész hamar túljutottunk az elváltak a szülők különélnek témán. Kicsit leragadtunk anyámnál, meg a buddhista központnál. Aztán az is időbe telt, amíg megértette a zsidós dolgot (apám új felesége Eszter, a fanatikus szövegtördelő ugyebár, meg a cuki-cuki közös kislányuk, az én új hugicám, Lilike, a plüssállatka és cukorka mániás hatodikos kislány, ők hozták be a családba ((újra? A nagyimék kint élnek Izraelben, egy tehéntenyésztő s lekvárkészítő kibucban, bár ők nem vallásosak. Élek a gyanúval, h halvány fogalmuk sincsen arról, hogy Izrael zsidó állam, csak a világjárásaik alkalmával szerettek bele a tejbe meg a szilvalekvárba…)) na szóval Eszter amellett, hogy fanatikus szövegtördelő, ragaszkodott Lilike zsidó neveltetéséhez, apám mit tehetett volna, beadta a derekát. Így meg én is kaptam belőle egy jó nagy adagot.) Megpróbáltam felvázolni neki ezt a ki mit eszik dolgot. De belezavarodtunk.

Végül meghívatta magát apuhoz meg Eszterhez széder estére.

És ott volt Lilike is.

 

Én minden évben hazamentem apuékhoz eddig széderezni. Hagyomány, ahogy az, hogy anyunál vagyon Iván-dánkor. Csak így alakult ki. Ezért aztán nem is volt nehéz beadagolni apuéknak, hogy hoznám Ádámot is.

-Legalább lesz még egy férfi a háznál. Elég egyedül érzem magam ebben a nő uralomban. – mondta apu, aztán behúzta a nyakát, mert Eszter szúrósan ciccegni kezdett.  – Képzeld Tulcsi – suttogta azért még a fülembe – még az új kanári is lány…

Eszter nem szólt semmit. De levett a polcról még egy kiló macesz lisztet. Aztán hallottam, ahogy az eladóval pletykálkodnak.

 

Ádámot igyekeztem felkészíteni az estére. Elmondtam, hogy mi az a széder, meg h hogyan zajlik le, míg végül Ádám már nyüszögött, hogy most muszáj a dolgozatával foglalkozni. De csak nem mondta vissza a meghívást…

 

Eszter igazán kitett magáért. Olyan macesztortát rittyentett, hogy ihaj. Mi vittünk retket, és én kevertem a chároszetet. Ádám megpróbált besegíteni, de miután majdnem belereszelte az ujjait, inkább elküdtem, hogy takarítsa ki a macskaalmot. (persze elkezdett nyavalyogni, hogy hiszen bibis az ujjacskája, még elfertőzi. A férfiak mind kiállhatatlanok.)

Lilike egész este visítva rohangált fel-alá a szobákban, és az elrejtett maceszdarabkát kereste. Valamikor éjfél után találta meg. A zongora billentyűire tettük, és rácsuktuk a tetejét. Na de ami visongás addig volt… Persze akkor is kaptam, amikor megjöttünk. Belecsimpaszkodott a hajamba, felmászott az ölembe, és beledugta a lábujjait a nadrágzsebembe (miért engedik mezítlábalni???) és addig csipogott, amíg elő nem halásztam neki némi összenyomódott cukorkát. Akkor átpártolt Ádámhoz. Megállt előtte, hátra hajtotta a fejét, hogy a szemébe nézhessen, a kezét összefűzte a háta mögött, és angyali arccal kijelentette:

- Akkor mostantól már te vagy a Tulcsibácsi? És mondhatom azt, hogy Tulcsibácsi?

Ádám állt, és nézett. A keze tele volt a befőttes üvegbe töltött chároszettel és retekcsokrokkal.

Lilike tovább mondta a magáét:
- Mert ha akarod mondhatlak Ádámbácsinak is, de az olyan, mint a pávás mondóka, hogy Ádámbátyámpávávávált, de mondhatlak Ádámbátyámnak is, mert ha te a Tulcsié vagy, akkor az enyém is, és akkor Ádámbátyám vagy.

Ádám rámsandított. „Cukorka?” tátogta. Bólintottam.

Lilike mindkét markában színes zörgő cukorkákkal nyargalt el.

Eszter azzal szórakozott, hogy héber gyerek dalokat próbált megtanítani Ádámnak.

Meg kiderült, hogy apu és Ádám ismerik egymást… Ráadásul hol máshol találkoztak volna, mint Peti bácsinál, a sírkőfaragónál, ahol akkor dolgozom, amikor nem tanítok.

Apu megfőzött a híres maceszgombóc levest. Amikor elvette Esztert, akkor derült ki, hogy igazi maceszgombóc leves főző tehetség. Na igen, akad olyan hely is, ahol a férfi dolga a főzés, meg a takarítás (a macska alom is!), bár lehet, hogy csak apám van túlságosan is belebolondulva Eszterbe, és vénségére olyan papucs lesz,  de olyan…

Az este végén, Lilike kívánt. A hagyomány szerint ha a kisgyerek megtalálja az elrejtett maceszdarabot, akkor kérhet valamit, most éppen a kedves papától. Lehet találgatni, hogy mit kért. Csak nem cukorkát?

 

Tovább »

Címkék: , ,

vacsora Ádám szüleinél - azaz tenyésztett békák, saláta villa, és lila pöttyös nadrág

 

2010-03-27 19:46 szombat

vacsora Ádám szüleinél - azaz tenyésztett békák, saláta villa, és lila pöttyös nadrág

 

Jön a tavasz, bimbasznak a fák, és virágoznak a madarak.

És Ádám a fejébe vette, hogy itt van az ideje a kölcsönös szülőlátogatásnak. Mert hogy a lányos szülőknek igenis illik ismerni a drága lányuk szíve választottját. Na de kérem, most mi lesz? Akkor családi vacsit rendezünk? Te szent ég, az én anyámmal, meg apámmal? Az anyámmal, aki tízegynéhány éve egy buddhista központban lakik, vagy az apámmal, aki bezsidult, miután Eszterrel, a fanatikus szövegtördelővel vállalt gyereket? Egyáltalán, vajon Ádám hogy áll ehhez a vallás mizériához? Mert Eszter, az apám második felesége, valószínűleg kiheréli, ha bármi problémája is van a zsidósággal. Persze Ádám szociológus, szóval nem lehetnek fenntartásai a vallásokkal, de mi van, ha mégis? És nem mertem tőle megkérdezni.

Sikerült arra rávenni, hogy előbb az ő szüleit látogassuk meg. Hát az…

Hát ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

 Ádám mindkét szülője otthonról dolgozik, Budán laknak egy akkora házban, amibe a mi lakásunk (de fura azt mondani, h a mi lakásunk) ötször is beleférne, macskástul. A földszinten medence van, a kertben motorral működtethető kis patak, meg díszbékák (speciálisan erre a célra kitenyésztve!), az étkező asztal pedig olyan hosszú, mint egy limuzin. Olyan az egész, mint ha a Gilmore Girls Emilyjét összegyűrtuk volna némi modern ízléssel. És Ádám mindezt elfelejtette előre megmondani. És másfél órát késtem, mert bedugult az Tököly, és Ádám nem tudott értem jönni az egyik magán tanítványomhoz. Nem tudtam haza menni átöltözni, meg lezuhanyozni, így egy lila pöttyös nadrágban, meg egy csíkos hippi pólóban, lógó hajjal estem be. Ráadásul eltévedtem a busztól az utcáig, és Ádámnak elém kellett jönnie. Meglátott, és elsápadt. De még akkor sem mondta volna meg, hogy a szülei milyenek, nem ám. De azért aranyos volt. Leporolta a nadrágomat, megigazította a táskát a vállamon, és azt mondta, hogy ég megszökhetünk. Aztán persze hozzá tette, hogy de nem most, csak a vacsi után. Kicsit későn jött rá, hogy mennyire jó  ötlet volt ez a szülős muri…

Az elegáncsos késésem után, valamint az aztaaa üvöltésem után (amikor megláttam a házat…) beléptünk a szmokingba-kisestélyibe öltözött szülők elé. Ádám anyukája végigmért, a szemöldöke felszaladt. Ádám apukája megigazította a nyakkendőjét, és lesöpört egy porszemet a válláról. Ádám az egyik lábáról a másikra állt, ami elég kényelmetlen volt, lévén, hogy úgy belém karolt, mintha hozzá lennék nőve. Aztán elmotyogott vm olyasmit, hTulcsi, ő az édesanyám, Mpfföffmmp, és az édesapám Tfsfmpf, Anyu, apu, ő itt Tulcsi. Én meg vigyorogtam, és próbáltam nem ara gondolni, hogy egy lila pöttyös nadrág van rajtam, amin a medence vizének a fénye tükröződik.

Pár másodpercig Mpfföffmmp és Tfsfmpf álltak, és néztek, aztán Ádám mamája odajött, nem is jött, suhant hozzám, finoman megfogta a kezemet, és azt mondta:

- Tulcsi. Annyira örülök.

És megölelt.

Mint akit ezer éve ismer.

Semmi el a kezekkel a fiamtól, vagy te kis szajha, húzzá innen.

És innentől minden rendben ment. Semmi rossz pillantás, amikor majdnem szívhédülést kaptam egy festménytől, vagy amikor kis híján megfulladtam, egy egész falat betöltő mozaik látványától. Az anyukája, akiről aztán kiderült, h Amália, felém intett, édesen elmosolyodott, és azt mondta, hogy teljesen megért. És hogy a késésért sem neheztel. És Ádám papája nevetett, amikor elmeséltem a cukorkától ragacsos hatodikosokat. És senki nem röhögött ki, amikor Ádám diszkréten elém tolta a jó villát, és eltüntette a rosszat a kezemből.

És mindenki mosolygott végig, és amikor eljöttünk, integettek az ablakból, és adtak a süteményből útravalónak.

Ádám a kocsiban mesélte el, hogy eddig egyetlen egyszer hozott ide lányt, aki ugyan nem késett, és tökéletesen volt felöltözve, és nem akadt ki holmi mozaiktól, de az anyja olyan elviselhetetlenül viselkedett vele, mint egy utolsó cafkával, a vacsora vége meg kudarcba fulladt.

Hát, most ez vagy mázli, vagy Amália szereti a lila pöttyös nadrágokat. 

Tovább »

Címkék: ,

macskák a pokolból, ráadásul az egyik neve Behemót.

 

2010-03-22 21:06 hétfő

macskák a pokolból, ráadásul az egyik neve Behemót.

 

Eltűnt a macskamán néni. Eltűnt!

Egyszer csak nem volt ott. Így, ahogy mondom.

Szóval ha vk találkozna egy zakkant öregasszonnyal, házipapucsban és virágos otthonkában, a hóna alatt egy teáskannával (mert azt mondják, a lakásából a teáskannán kívül semmi sem hiányzik), akkor azonnal szóljon nekem, mert már elegem van a macskákból.

Szóval a néni elveszett, egy nap nem találták otthon. Soha nem mozdul ki, még vásárolni sem. A srác a harmadik emeletről vásárol be neki némi sütiért – ami mindig a muskátliban végzi, mert tele van macskaszőrrel – és a visszajáróért. A másodikon lakó másik öregnéni találta meg, hogy nem találja. Ő minden csütörtökön átment teázni, és a múlt csütörtökön nem volt kivel. Másnap kijött a rendőrség, aztán elmentek, de előtte még lepecsételték a lakást. A gondnok azt mondta, vmt csinálni kell a macskákkal (mert már nagyon ordítottak a lakás előtt, és telecsinálták az összes virágládát), erre a négy éves kiskölyök a másodikról elkezdte ráncigálni a papája kabátját, hogy tita akajom tita alanyos, mire a papa kijelentette, hogy akkor most mindenkinek be kell fogadnia egy macskát. Amilyen mázlim van, pont eggyel kevesebb macskát sikerült összefogdosni, így már azt hittem, hogy megúszom ezt az egészet, amikor kiderült, hogy a másodikon lakó kiskölyök négykeresztes allergiás a macskaszőrre. Na mit csinált erre az én drága párom (bár ezek után lefokoznám csak lakótársra), na mit csinált? Kijelentette, hogy nagyon szívesen gondjainkba vesszük szegény kis teremtést, amíg nem jön vissza a néni. De a néni nem fog egyhamar visszajöni!!!!!

Így aztán gazdagabbak lettünk egy macskával. De nem akármilyen macskával, hanem azzal, ami folyton beszökött a galéria ablakon. Amelyik leverte a szöcskéimet, és bezárta magát a hűtőbe. Innen is látható, hogy ez a macska vérengző, és még hülye is.

Nu, de ha ez nem lenne elég, a harmadikon lakik egy fiatal házaspár, akiknek van (volt) két kanárijuk. Miután a létigét kénytelen voltan áttenni múlt időbe, a párocska kiakadt, és közölte, hogy ha vk nem veszi át a cicuskát, akkor a cicuska utca cicuska lesz, vagy altatott halott macska. Mire az én drága Ádámom: Hogy lehetnek ilyen szívtelenek, egy szegény, ártatlan kis állatkával! Majd mi!

Most szólok, ha még vk megakar szabadulni a macskájától a házban, vérszemet kapok, és karmolok!

Körül kellett barikádoznom a szöcskéket, nehogy vm kárt tegyenek benne az édes cicuskák. Aztán el kellett pakolni mindent, nem is, inkább így mondommindent, ami törik. Képet, kis csetreszeket, szobrocskákat, tálakat, vázát, növényeket, poharakat, egy régi hegedűt, és a lámpaburákat. Valamint mindent, illetve mindent ami szakad: függönyöket, kiakasztott ruhákat, ruhafogast, kabátot, falvédőket, szőnyeget, abroszt, terítőt. És mindent (mindent) ami karcolódik: zongorát, szekrényt, székeket, konyhabútort, rádiót, hifit, könyveket. Meg mindent, ami… A lényeg, hogy a lakásban már nincsen olyan dolog, ami ne lenne macskakáros.

És amikor Behemót (ez lesz akkor, ha egy szociológus és egy irodalom tanár nevezi el a macskáját) vagy Merlin (ez lesz akkor, ha egy fantasy őrült lsd Ádám és egy alterművészet kedvelő színházőrült ad noment egy macskának) felborítja huszadszor is a festőállványomat, vagy nem használja a kitett macskavécét, akkor Ádám elérzékenyül, a szeme bepárásodik és elkezdi babusgatni az édes cicuskákat. Persze én állítom fel az állványt, és én takarítok fel.

Miért nem engem babusgat, miért a macskákat?!

Azt hiszem, féltékeny vagyok két szőrös négylábúra… 

 

Tovább »

Címkék: ,

ádám költözik, szval zajlik az új év.

 

2010-01-03 13:45 vasárnap

ádám költözik, szóval zajlik az új év.

 

Mennyi tészta, milyen régen nem írtam… Több hónapja! Nem gondoltam volna, hogy erre valaha is sor kerül, hogy én hónapokat kibírjak írás nélkül, de úgy látszik, vannak még csodák. De egyszerűen nem tudtam írni, nulla időm volt az őrült családom meg Amanda mellett.

Nos, kezdjük talán Ádámmal. Szóval, nem tudom, hogy említettem-e, de összeköltöztünk. Amiről nem tudom, hogy mit gondoljak, mert most ő költözött hozzám (képtelen voltam ott hagyni a macskamán nénit, meg ilyesmi). És most szerte-szét van mindenhol a cucca a lakásban. Mármint nem rendetlen, vagy ilyesmi, csak egyszerűen ott vannak a dolgai mindenhol. Van külön fogkeféje, jól van, már miért ne lenne, de a fogkeféje ott van az enyém mellett. És dupla annyi törülközőt kell mosnom. Még evőeszközt is hozott. Nagggyon furcsa. És van egy zongorája.Egy zongorája. EGY ZONGORÁJA! Amit ide költöztetett hozzám! Idejött egy pénteki napon egy bőröndnyi cókmókkal, ami még nem volt olyan fura, mert hát meg volt beszélve, előtte két héttel, és az csak egy bőrönd volt, pizsivel, meg borotvával. De aztán hétfőn jött egy zongora. Mármint olyan igazi zongora, fából van meg minden, akkora, hogy arrébb kellett tolnom a könyves szekrényt miatta. A könyves szekrényt, ami azóta állt, hogy először beszökött a szomszéd néni macskája. Hatalmas, szépen faragott lábai vannak. Simán be tudok ülni alá. Amúgy ez szokásom is lett, főleg amikor Ádám leül zongorázni. Ő zenél, én meg a zongora lábai közt kucorgok, összekuporodva, és úgy hallgatom. Néha meg oda állok a másik oldalára, és csak nézem. Olyan szép, amikor zongorázik… J

Aztán hozott még egy szekretert. Eddig még életemben nem láttam szekretert, azt sem tudtam, h ilyen létezik. Az egy olyan kis szekrény, amit ha az ember kihajt, akkor íróasztal lesz belőle. Csomó apró fiókocskája van, amiben mindenféle titkos dolgokat tart. Még varrócuccot is. Meg gyerekkori apróságokat. És a könyves szekrényemre kitette a porcelán bagoly gyűjteményét. Porcelán bagoly gyűjteménye van! Jó, nekem meg elefántocskáim vannak, de most kint van mind a kettő, és nagyon furcsa. Zsoltnak (emlékeztető: volt pasi, aki elég csúnyán megcsalt, de hát ő volt az első komoly párom) soha nem volt itt ennyi személyes cucca. A ruhái, meg persze a fog keféje, amit én cseréltem le neki, amikor kedvem tartotta, mert magától eszébe se jutott volna… Neki nem volt így szerte-szét a dolga.

Aztán itt van ez a takarítás dolog. Eddig én takarítottam. Zsoltnál is, meg amikor magam voltam. Most Ádám is próbálja kialakítani a saját rendjét. Hozott egy ruhásszekrényt. Akasztósat. Minden ruháját felakasztja. A szekrény miatt arrébb kellett tolni a komódot. És az új szekrény rálóg a villanykapcsolóra, és be kell nyúlni mögé. És nagyon idegesítő. Mert be kell nyúlni a szekrény mögé. Ami idegesítő. Mármint a benyúlás.

Aztán ott van a fa szélcsengőm. A nappali közepén egy fa szélcsengő lóg le a plafonról, akárhányszor elmegyek alatta, beleütközöm, és csilingel. Ádámot idegesíti. Ő szeret elkapni a nappaliban, és hirtelen elkezdeni táncolni. De nem szereti, ha ilyenkor valamelyikünk feje hozzá koppan a szélcsengőhöz, mert annak más ritmusa van, mint amiben táncolunk. De én meg nem szeretném leszedni onnan. Ott van amióta csak odaköltöztem.

És nem zavarja őt a macska. A szomszéd néni macskája, ami folyton beszökik a nyitva felejtett galéria ablakon. Elmeséltem neki az összes sztorit a macskáról, amikor a hűtőben találtam meg, meg amikor beszabadult a szöcskéimhez, meg amikor beakadt a sütő ajtajába. És azt mondja, milyen aranyos, tök jó lenne ha a miénk lenne. Miiii? Hogy macska az én lakásomban? Áá, már nem az enyém. Szóval macska a mi lakásunkban? Na-na. Nekem szöcskéim vannak. A szöcske meg a macska nem kompatibilis. És a vásznaim! Hé-hé! Egy macska csak feldönti, meg összepiszkolja. És allergiás vagyok a macskákra. Tüsszögök, és kapar a torkom. Amúgy is, a szomszéd néni macskája már szinte a mi macskánk is.

 

Ott van még Amanda, a zsenimanó, akinél magántanár lennék. Sikerült a szüleit rávennünk, hogy a heti két nap helyett, amit eddig náluk töltöttem, heti három legyen, így gyorsabban haladunk az anyaggal, és a fizetésemet is felemelték. Lassan olyan lesz, mintha nem is tanár lennék náluk, hanem valami ott lakó…

Megismerkedtem a többi magántanárával is. Mindegyik egyetemi professzor, vagy híres kutató, csak én vagyok ilyen gyalogbéka, szimpla gimnáziumi tanár. Tiszta ciki, hogy még nem is tanítottam igazi iskolában, elvégre csak tavaly fejeztem be az egyetemet. Nem tudom, hogy miért vettek fel…

 

Hát ennyi történt. Most írnom kéne valami az új évről, meg az új évtizedről, meg hogy milyen jó/rossz volt a 2009, de egyszerűen nem tudok. Nem történt olyan sok dolog, szóval nincs is miről írnom. Csak befejeztem az egyetemet, elkezdtem szalszázni, mert Samu megzsarolt, összejöttem Ádámmal, el kezdtem tanítani Amandát… Na jó, lehet hogy van miről írnom.

 

Tovább »

Címkék: ,

mindenszentek

 

 
2009-10-31 11:00 szombat

Mindenszentek

 

Lassan itt van mindenszentek, és Peti bácsival majd megőrülünk. Csak úgy özönlenek az emberek. Ilyenkor mindenkire rájön a hoppáré, és pont most akarja kitisztíttatni a sírkövet, mert már húsz éve nem volt és hát a por, meg a sár beleragadt a vésetekbe, és olvashatatlanná vált. A legutóbbi ilyen tisztítás során kiderült, hogy a kedves ügyfél ötven éve rossz sírt gondoz, és rossz sírra hullajtja a könnyeit. A drága nagypapi helyett, akivel oly” sokszor üveggolyózott, és épített fából hajócskát, egy ismeretlen, kétszáz éve meghalt nő került elő a levakart koszréteg alól, aki ráadásul még csak nem is családtag. Hogy mikor téveszthette el először a sírhelyet a kedves ügyfél, az rejtély.

Ádámmal romantikus temető sétára megyünk szinte minden délután (illetve este, mert már olyan korán sötétedik). Nem mintha annyira szeretnénk csókolózni ismeretlen hapsik keresztjei előtt. Csupáncsak olyan sok a meglátogatni való előd, rokon, felmenő, szülő és nagyszülő, nagynéni, távoli gazdag nagybácsi. Ádám apja pár éve halt meg (az utolsó héten röhögő görcsöt kapott, és haláláig, -amikor is bebizonyította, hogy ő aztán tényleghitelesen el tudja játszani, hogy meghalt- nem is hagyta abba. Röhögött, kacagott, nevetett, néha már csuklott a jókedvtől, nyolc teljes napon keresztül. Ádám könnyesre neveti magát, akárhányszor felmerül a téma. Rajongott az apjáért, imádta.) nekem töménytelen dédszülőm és a testvéreiket kell meglátogatni. Nem éppen vidám tevékenység keresztül-kasul utazni az országot ilyenért, de Ádámnak is, nekem is annyira akasztófahumorunk van, hogy hozzánk képest a hóhérképző hercegnőképző leányóvoda. Ádám vezet, én mellette ülök, és valahányszor elhajtunk egy-egy gyertyával teli vidéki kis temető mellett, lehúzom az ablakot, a szél besüvít, és mélyen kihajolva fényképezem a narancssárga fényű mini-univerzumokat. Peti bácsi kért meg, hogy készítsek pár promóciós és hangulatteremtő képet a falra, a sírkőfaragó műhelybe, mert annyira sivárak a fehérre meszelt falak. (javasoltam neki párszor, hogy fessük be a falakat nap sárgára, vagy valami hasonló meleg színre, mert az olyan barátságos, de szerinte a kedves ügyfeleknek nem barátságos és vidám környezetre van szükségük, hanem egy erős kézre, meg egy jó vésőre.)

Új munkahelyemen, a szülők megkérték, hogy látogassak el Amandával, a kis zsenimanóval a nagymami nyughelyéhez. Egy ideje minden szerdán én vagyok a pótdadusa, mert az eredeti bébicsősznek ilyenkor van szabadnapja, és mivel amúgy is elmenne majdnem az egész nap a biológia és magyar óráira, hát maradok még pár plusz órát. Én is élvezem, meg ő is. Nos, hát nagykabátot ráncigáltam Amandára s csúnya fekete, ellenben meleg cipőt, ahogy azt a mami, a papi, meg a dadus a lelkemre kötött, és amit Amanda tíz perc múlva a kocsiban le is váltott egy bélelt, szétnyűtt sportcipőre, miközben én látványosan elfordultam, és úgy tettem, mintha a sofőrnek magyaráznék valamit. (jah, igen, Amandáéknak külön sofőrjük is van.) nem gondoltam volna, hogy szórakoztató lehet egy nyolc éves kisgyerekkel a temetőbe menni. Amandával, miután művészi rendetlenségben elhelyeztük a temérdek gyertyát a nagymamin, és kicseréltük az elszáradt virágokat, körbe-körbe császkáltunk a temetőben, és a nagyon elhagyatott sírokra is gyertyákat csempésztünk, (Amanda szerint nagyon rossz lehet halottak napján egyedül a hideg föld alatt, ráadásul úgy, hogy senki nem is emlékszik már rád) és történeteket találtunk ki a nevek alapján, hogy vajon ki hogyan halt meg, meg ilyesmi. Hazafele menet beavattam Amandát az apoptózis (a programozott sejthalált kiváltó anyag) és az abszcizinsav (a lombhullást okozza) rejtelmeibe. Csak úgy spontán, mert megkérdezte. Most mondják meg! A szakács, aki amúgy nagyon is kedveli Amandát, egy hatalmas, kerek képű tökkel várt minket, és Amanda éjfélig azzal szórakozott, hogy a Fibonacci-sorozat és a prímszámok szerint helyezze el a lámpás szemét meg az orrát. Nem értettem belőle túl sokat, de annyit nevettünk rajta, hogy csak akkor jöttem rá, hogy már éjfél van, amikor Ádám becsengetett (ha sokáig maradok, szó nélkül értem jön). Aztán pár perc múlva meg jöttek Amanda szülei is, mire a kislány besprintelt az ágyba, csak úgy spricceltek szerte-széjjel a ruhái. Még puszit nyomott az arcomra, és bizalmasan megsúgta, hogy az ágyban a párna alatt Csányi Nagy etológiája várja, majd végkép eltűnt, a szülői szigor hatására. 

 

Tovább »

Címkék: ,

a zseni

 

2009-10-10 20:38 szombat

A zseni

 

Így kiszabadulva az egyetemről kicsit meg vagyok ijedve. Még mindig nincsen munkám, pedig nagyon-nagyon keresek, de úgy néz ki, évközben a kutyának sem kell tanár.

Viszont meg vannak még a korrepetálósaim, ééééés, összejött az a magántanuló hétéves kislány, aki olyan kis zseni.

Amandának hívják, akkora, mint egy pöttyös labda. Vékony szálú barna haja van, meg zöldes-barna szemei, és olyan kis madárcsontú, hogy ránézel, és azt sem hiszed el, h megszületett, nem hogy már hét éves. Igazából már mindjárt nyolc. Amióta csak él, azóta magán tanuló, nem járt sem óvodába, sem bölcsödébe, sem iskolába. Vele egykorú gyerekkel soha nem találkozik, kivéve amikor valami különleges alkalomból kimozdulnak a házból a szüleivel. Ami elég ritka. Bár, ha én ilyen helyen laknék, és ilyen házam lenne, lehet, h én sem mozdulnék ki túl sokat. Pesttől nem messze, egy kisebb város legszélén laknak, minden nap oda kell lemennem. A házuk hatalmas, a mama valami szépészeti cég főmuftija, a papa meg vagy menedzser , vagy biztonsági cég főnök, esetleg ló megtermékenyítő, nem értettem pontosan. Egyik szülő sem valami okos, vagy különleges, leszámítva, hogy mindkettőnek nagyon jó üzleti érzéke lehet (ezt a két medencéből meg a jakuzziból gondolom). Állítólag az egyik nagybácsi filozófusa-matematikus, és tőle örökölte a génjeit a kislány. Utána néztem a nagypapának tulajdonított tételeknek, de nem találtam semmit sem a neten. Lehetséges, hogy mégsem a nagypapa, hanem a postás.

A kislánynak külön dadusa van, mert a mama meg a papa nagyon elfoglalt emberek. Külön nyelvtanárai (francia, angol, olasz és japán). Külön matematika tanára ( a fószer alapból az egyetemen tanít). Külön szakácsa (egyrészt nagyon finnyás, másrészt a szülei folyton a legújabb diétára fogják, de a kislány így is csak eszik, és eszik. Nem kövér, legalábbis nekem nem tűnik annak.) és külön biológia és magyartanára. Ez lennék én.

Amúgy meg egy zseni. Bár még csak másodikosnak kéne lennie, irodalomból Suetoniust olvasunk vele. Latinul. Biológiából a meiosist és a mitozist verem a fejébe. Bár inkább úgy mondanám, hogy Amanda azt issza éppen magába. Mert hogy issza. Mit issza, vedeli. Imádja a biológiát. Elsőre megértett mindent. Mindent.

Tovább »

Címkék:

hmmm...

2009-09-21 22:51 hétfő

hmmm...

A halottak nem élnek nemi életet. Mégis szaporodnak.

 

Azon gondolkodtam, talán erre változtatom meg szlogenemet. Annyira illene ehhez az oldalhoz. Főleg Peti bácsival, meg a Luciferrel :)) 

Tovább »

Címkék:

hát nem jó

 

009-09-12 15:00 szombat

hát nem jó.

 

Legalább egy hónapja nem írtam. Na persze van rá mencségem.

Néztem, ahogy az egyetemisták fáradtan kullogtak végig az utcákon, elaludtak a buszokon és idegösszeroppanást kaptak a villamosokon. És arra gondoltam, milyen  jó nekem, hogy ennek vége.

Aztán persze rájöttem, hogy ez így cseppet sem igaz. Munkát kellett találnom, de nagyon sürgősen. Az egyetemnek vége lett, én meg ott álltam a kezemben az irodalom-biológia tanári képesítésemmel, és a kutyának sem kellettem. Az iskola ahol gyakorló tanárkodtam mégsem tudott felvenni, mert a tanár, aki el ment volna nyugdíjba még sem megy el. Elment persze egy másik magyar tanár, valami istenhátamegetti iskolába igazgatónak, de az ő helyét meg megoldották másként. És meg egész nyáron abban a hiszembe éldegéltem, hogy ősztől ott fogok dolgozni. Elvégre úgy volt hogy meg kapom annak a nyugdíjas tanárnak az állását, aztán meg h majd az újdonsült igazgató helyett leszek, de csak nem hívott senki, és amikor felhívtam őket augusztus elején, közölték, hogy elnézést, bocsika, nem kellesz.

Szóval mint az őrült elkezdtem munkát keresni, mert mégsem maradhatok örökre Peti bácsinál a sírkőfaragónál. Bármennyire is szeretnék, meg úgy sem tudnák ott teljes munkaidőben tanulni. Feladtam hát egy csomó hirdetést, meg kilincseltem egy rakat iskolánál. Egyetlen egy helyet találtam, de az meg az ország másik felén van, egy aprócska faluban. Szóval esélytelen. Persze gondolkodtam rajta, tényleg gondolkodtam rajta, de a végén, hát nem mentem.

Most viszont nincsen rendes fix munkám. Van két magán tanítványom magyarból, egy érettségire felkészülő fiam biológiából, és ezzel ki is fújt. Bár úgy néz ki, hogy hétfőtől lesz olyan magántanítványom, aki nem korrepetálni szeretne, hanem rendes magántanuló. Egy kislány, aki hét éves, de olyan zseni, mint egy gimnazista. Nem tudom, h mit fogok vele kezdeni, de még nem is tuti. Maradok hát Peti bácsinál, a sírkőfaragónál, és megpróbálom elviselni a nyár vége óta kialakult fura hangulatot. Amióta két Niki van, azóta kicsit fura ez az egész. Főleg amikor néha beköszön a lánya Niki. Nem messze lakik a temetőtől, és gyakran megy el az üzlet előtt. Nagyon fura… A fia Niki se bírja valami jól. Folyton hebeg meg habog. Az egyetlen, aki nem pirul el, vagy kezd el dadogni ha meglátja, az én vagyok. Engem viszont nem szeret, mint az kiderült. Fixaideája, hogy kihasználom Peti bácsit, mert semmit sem dolgozom, csak felveszem a fizetésemet. (megjegyzem, gyakorlatilag szívességből dolgozom, és fél órai  magán tanítással többet keresek, mint egy teljes nappal Peti bácsinál) Nem igazán értem, mi a baja velem. Rá szoktam mosolyogni, ha meglátom, meg jófej vagyok vele. A munkámat pedig igenis, nagyon jól végzem. Sokan csak azért jönnek hozzánk, mert normálisan beszélek velük, nem úgy, mint szomszédos sírkőfaragónál, ahol a hapsi fekete öltönyben, meg fekete napszemüvegben, folyton kisírt szemmel bizonygatja, hogy mennyire sajnálja, amíg a végén a kedves rendelőnek megjön a kedve az öngyilkossághoz.

És még Ádámmal is összezördültünk, és most mindenre vigyázni kell, amit teszek, meg mondok. Nagyon félek, hogy valami olyat csinálok, amivel mindent tönkre teszek. Amikor találkozunk, olyan, mintha tojáshéjon lépegetnénk. Voltam szerdán anyunál a buddhista központba, és ő azt mondta, hogy hagyjam a fenébe, a férfiak úgy is mind szemetek. Na de ő Ádám! Nyilván nem fogom hagyni. Zise volt a legmegértőbb, és vígasztalt, meg sütöttünk sütit, és most jól vagyok. legalábbis már nem sírok minden percben emiatt az egész miatt…

Tovább »

Címkék:

pici kamion, pici sofőr, pici babák

 

2009-08-24 20:56 hétfő

pici kamion, pici sofőr, pici babák

 

Tegnap késő este jöttünk meg. Egész haza fele úton fohászkodtam és görcsösen kapaszkodtam a székbe. Ádám szörnyen vezet, ráadásul bőven este volt, amikor elindultunk, mert Marcsi mama nem engedett el minket, mert még ad egy kis sütikét, még azért ebédeljünk már itt, mindjárt kész, csak egy kis uzsikát, egy uccsó vacsikát a gyerekekkel. Persze meg lett az egésznek a böjtje. Ádám totál kikészülve ült be a kocsiba, a hasa fájt, és rettenetesen ideges volt, és úgy száguldozott, mint aki megveszett, cikázott egyik sávból a másikba. Aztán sikerült lenyugodnia, és megálltunk egy benzinkútnál, venni valamit, amitől jobban lesz a gyomra. Szépen leállítottuk a kocsit, és bementünk az üzletbe. Bent nézegettem a csokis kekszeket, amikor furcsa kreccsenést hallottam, majd valami elkezdett szirénázni. Ádám elsápadt (eddig zöld volt) és kirohant a parkolóba. Utána kiabáltam, h mi van, mire mondta, h a szirénázás az ő kocsijából jön, és vagy most törik fel, vagy most törik össze. Az utóbbi. A sors iróniája, hogy a százharminccal való száguldozást épségben megúsztuk, erre az álló autóba belefarol egy kamion. A kamion sofőr az autónk mellett állt, és átkozódva püfölte a saját kamionja első kerekét, ami belapította a csomagterünket. Aztán még továbbra is a kamiont szidva megpróbálta kinyitni a kamion ajtaját, ami elég murisan nézett ki, mert a muksó egy fejjel alacsonyabb volt nálam, és alig érte el a kilincset, ami viszont beragadt, amikor letarolta a mögöttünk álló kisteherautó kiálló részeit. Amikor nem sikerült neki megint nekiállt rugdalni a kamion kerekét, és káromkodott éktelenül. A rugdalás viszont ne tetszhetett a kamionnak, mert megint gurulni kezdett, maga előtt tolva Ádám autóját, ami még mindig vinnyogva tiltakozott. A kamion apró vezetője megpróbálta megállítani kézzel az autóját, elé állt, és nyomta a hátával. Ádám hápogva, bénultan nézte, aztán odarohant a kamionhoz, megkerülte, és kinyitotta a másik ajtót, majd beült, és tövig nyomta a féket. A kisember csodálkozva nézett körül, h ő milyen erős. Ádám lassan, megfontoltan beindította a kamiont, majd hátratolatott vele úgy egy métert. Az eredeti kamion sofőr, aki még mindig a kamionnak támaszkodott, megtántorodott. Ezután Ádám még mindig nagyon lassan és megfontoltan kiszállt a kamionból, és a saját autójához ment. Elővett egy mappát, kihalászott belőle pár papírt, aztán egy tollat húzott elő a táskájából. Még mindig nagyon lassan és megfontoltan írt valamit a papírra, majd a kamionvezető orra alá nyomta. Az abbahagyta a káromkodást. Habogott valamit, amit bocsánat kérésként is fellehetett fogni, majd kitöltötte a maradék rubrikákat a balesetről. Ádám eltette a mappát, még mindig lassan és megfontoltan. Irtó rémisztő volt.

- Legközelebb húzza be a kéziféket. – mondta a kamionosnak, aztán karonfogott és visszavitt a boltba.

- Megéheztem. – nézett körül.

 

Ma reggel meg lehallgattam az üzenet rögzítőmet (megdöbbentő, mennyi embernek hiányzol, ha nem vagy itthon. Bezzeg ha ráérsz, a kutyának sem kellesz). És kiderült, hogy megszülettek Juca ikrei! Azóta nem beszéltem vele, amióta leutaztam Marcsi mamáékhoz, és rám szabadultak a gyerekek. Ezt Juca bőven megérti, mivel ő maga gyakorló tanár volt, most gyakorló, és boldog anyuka. Igaz, a két baba elég fárasztó, meg nyűgösek mind a hárman, néha nem is értem, hogy hogyan bírja Juca párja ezt az egészet, de angyaliak. Úgy négyen, ahogy vannak.

 

Megjegyzem, olyan, mintha manapság senki nem olvasna. Úgy látszik, mindenki nyaral. Nulla comment.

Tovább »

Címkék: ,

vittük az elsősegélybe

 

 
2009-08-12 00:19 szerda

vittük az elsősegélybe

 

Az egész azzal kezdődött, hogy Marcsi mama, a nagymamám, akinél az elmúlt hónapot töltöttem, és akinek kempingje van egy tó parton, na, szóval Marcsi mama kitalálta, hogy vigyük el a kicsiket aqua worldbe. Én nem tudom, mégis hogy gondolta. A kempingbe csupa nagycsaládos van, minden sátorban van legalább hat poronty, némelyikbe több is, meg van egy osztályunk is. És akkor én most vegyem rá a szülőket, akik mind morcosan néznek rám, amióta az egyik gyerek ránk nyitott, amikor az Ádámmal, khmm, a szobánkban… A poén az, hogy a szülők kérdés nélkül elengedték egy egész napra, a gyilkos élményfürdőbe a gyerekeiket egy vadidegennek. Bármire képesek, csak h megszabaduljanak tőlük egy napra. Még egy szatírnak kikiáltott emberrel is képesek elengedni a gyereküket. Ráadásul úgy, h több mint húsz gyerekkel mentem, én meg az Ádám, ketten. Ketten, húszon valahány gyerekre. Na mondom, ez király lesz. Még be se mentünk igazán, még csak a lábáztatónál voltunk, amikor az egyik kissrác elesett. Elkezdett ömleni a vér a térdéből. Vittük az elsősegélyre. Elindultunk a medencékhez. Az egyik kislány belefejelt a vízbe. Elkezdett ömleni a vér a könyökéből. Vittük az elsősegélyre. Bementünk a medencébe. Az egyik gyerek elkezdett fuldokolni, beugrott érte a bátyja, de nem bírta kihúzni, ekkor már ketten fuldokoltak, erre beugrott a bátyjuk, erre már hárman. Erre beugrott Ádám, és kihúzta őket. Megpróbálkoztunk a csúszdával. Az a gyerek, aki az előbb meg akart fulladni, beverte a fejét, megharapta a száját. Ömlött a vér az arcából. Vittük az elsősegélyre. Az orvosokat megnyugtattak minket miután konzultáltak a kórházban egy sebésszel, hogy nem kel összevarrni. Mi megnyugtattuk őket, h csak huszonhatan vagyunk. Vissza a csúszdákhoz. Egy bokaficam. Vittük az elsősegélyre. Hullám medence. Egy fog kitörés. Vittük az elsősegélybe. Amikor elmentünk, az orvosok adtak pár tekercsnyi gézt, ragtapaszt, meg jódot, a haza útra. Azt mondták, tisztelnek bennünket. 

 

Tovább »

Címkék:

betoppanó gyerek

 

2009-08-10 20:36 hétfő

Betoppanó gyerekek

 

Már nem is tudom hány hete vagyok itt lent nagyanyám táborában, a világ végén. Nem sokra, hogy én lejöttem, utánam utazott Ádám is. Először úgy volt, csak egy-két napra jön le, de azóta nem is ment el. Először minden jól is volt így. Sokat ültünk kint a parton, és még többet voltunk bent a szobában... De aztán megjelentek a gyerekek. És akkor vége is lett. Valami átok lehet, valami nagyon komoly átok, hogy akárhova megyek, tapadnak rám a gyerekek. Megtalálnak, akárhol vagyok, akármit csinálok, a legrosszabb pillanatokban toppannak be. A legrosszabbakkor.... Most képzeljétek el.

Szóval átmentünk nevelőbe. Szegény Ádám. Szegény én. Szegény mi.

De az éjszaka a miénk :D

Feltéve, ha sikerült őket lefektetni. Akkor már mi is lefeküdhetünk.

Tovább »

Címkék:

ádámmal

 

2009-06-29 21:21 hétfő

Ádámmal

 

Szóval mostantól jó ideig lent leszek istenhátamegettiben. Csak hétfőn jöttem fel pestre, a szalsza miatt. A szalsza után meg elmentünk egy indiai étterembe. Ketten. Ádámmal. Mint kiderült, bolondul az indiai kajáért. Én is szeretem, mert anyu régebben sokat csinált, még azelőtt, hogy beköltözött a buddhista központba. Tök jó az az étterem, van külön vegás étlap. És ami a legjobb, Ádám egy szóval sem furcsállta, hogy vega vagyok. Sőt, még azt sem furcsállta, hogy állandóan cserélgetem a két kezem között a kést meg a villát, vagy hogy az első falatnál egy szó nélkül lehunyom a szememet, és úgy rágok. (ezt mellesleg lemagyaráztam neki, h régi családi vicc. Aldous Huxley Sziget című könyvéből. Ez van akkor, ha az ember családjában olyan vallások is fellelhetők, amik legközelebb egy atlanti óceáni kis sziget déli csücskén, egy szikla alatti barlangban.) Szóval nagyon jó volt. Üldögéltünk még egy darabig, meg beszélgettünk, aztán haza kísért. De valahogy eltévedtünk félúton. Én nem tudom hogyan csináltuk, az Ádám azt hitte, én figyelek arra, h merre megyünk, én azt hittem, ő figyel. Asszem rossz utcán fordultunk be. Az a kerület, ahol lakom, tele van kis utcácskákkal, és nem is olyan nehéz elveszni bennük. Valahogy kivergődtünk egy metró megállóhoz. Bár igazából azt sem vettük észre. Csak azt, h egyszer csak a metrón ültünk. Nem is emlékszem miért, de a végén valahogy nála kötöttünk ki. És másnap reggel nála ébredtem.

Pár nap múlva utánam jön a kempingbe. 

Tovább »

Címkék: ,

niki kétszer

 

2009-06-29 21:20 hétfő

Niki kétszer

 

Miután Peti bácsinál kisebb családi válság tört ki a felbukkant lány miatt (aki amúgy – a sors fintora – Nikinek hívnak, csak úgy, mint Peti bácsi fiát), és hirtelen leutaztam a nagyszüleimhez istenhátamegettibe. Józsi papának és Marcsi mamának egy tó mellett laknak, és egy kempingjük van, ahol nyaranta kisgyerekeket szoktak fogadni. Van a közelben erdőcske, meg mezőcske, meg tavacska, meg dombocska, szóval pont megfelel erdei iskolának. A nyarakat általában itt szoktam tölteni, mert itt senki nem zavar, anyu ki nem állhatja az apósát meg az anyósát, apu pedig mindent elkövet, hogy ne kelljen a szüleivel egy fedél alatt laknia. Én viszont szeretem a viszonylagos csendet, és imádom, ahogy Marcsi mama főz. Itt lebzselhetek, amikor csak kedvem van, cserébe csak annyit kell tennem, hogy néha egy-egy órára elfoglalok pár gyerkőcöt. Szóval nagyon jó hely. És mindenképpen jobb, mint a sírkőfaragó műhely, ahol kitört a pokol. Peti bácsi szokatlanul csendesen üldögélt a lánya megjelenése után. Csak ült, és nézett maga elé. Pár percenként azt motyogta, hogy „Niki… Niki…” Ilyenkor a fia, aki zavartan sepregetett a pult mögött felkapta a fejét, majd amikor rájött, h nem róla van szó, lesunyta, és igyekezett minél kisebbnek és jelentéktelenebbnek látszani. Később Niki (a fia) megkérdezte tőlem, hogy most szerintem mi lesz? Ezentúl majd Niki (a lány) velük fog lakni? És hogy fogják őket szólítani? Hiszen mindketten Nikik. Ezentúl őt mindenki Nikolausznak, a lányt meg mindenki Nikolettának fogja hívni? Szegény Niki (a fiú) kicsit kiborult, látszott rajta, hogy megvan zavarodva és nem érti, hogyan is pottyant ide hirtelen a vele majdhogynem egyidős testvére. 

Tovább »

Címkék:

kísért a sírkőfaragó múltja

 

2009-06-21 23:55 vasárnap

kísért a sírkőfaragó múltja

 

Előkerült Peti bácsi lánya. De komolyan. Bent üldögéltem a pult mögött, odakint zuhogott az eső. Egyszer csak csilingel az az izé az ajtó felett, és bejött egy fiatal lányka, 17-18 éves. Bejött, odassszézott hozzám, rákönyökölt a pultra, megrebegtette a szempilláit. Ettől a mögöttem üldögélő Niki (Peti bácsi lüke fia, akit néha korrepetálok) madj nem hanyatt esett. A kezébe nyomtam a seprűt, és hátra küldtem a műhelybe, mielőtt még rosszul lesz a kiscsajtól. A lányka közelebb hajolt hozzám, és azt lehelte felém:

-Helló! A Pétert keresem.

De ezt a mondatot olyan hangon rebegte el, hogy  Niki utána napokig csak csuklani tudott.

- És mégis ki a halál keresi? - kérdeztem egy cseppet ingerülten, mert hiába próbáltam Nikit eltuszkolni a műhely felé, és féltem, h a nyakamba ájul.

- A lánya.

Na puff...

Mint vm szappanopera, na de nem? Ha nem az orrom előtt nyögi ezt ki, soha nem hiszem el.

Peti bának nincsen lánya. Csak a Niki van neki. Oszt ennyi. Se nővér, se húg. És most nézem, ez a kiscsak olyan idős lehet, mint a Niki. Nehogy már. Tutira nem a lánya.

Ekkor sétált be gyanútlanul Peti bácsi, a zuhog esőből, csöpögött mindene, és csak úgy facsarta a vizet a szakállából. Megrázta magát, mint vm kutya, és elsétált a lánya mellett.

Én:  Öö, Peti bácsi, ez a csakszi itt azt mondja, h a lányod.

Peti bá: Hö?

Én: a lányod.

P. b: Nekem?

Én: a tiéd.

P. b. : nem.

Én: De.

P. b: mondom, h nem. Hagyá mán.

Én: de. de. de. aszonta.

P. b: Hö? Na nem. Ki? Ez itt? Na nem. Hö. Hát nem.

Én: De ha egyszer mondom!

P. b: Nekem nincs lányom. Csak Niki van. Ez az idióta, húzzá mán, el innen azza' a sőprűvel, mit akarsz, te, megőnni?

Szóval én megpróbáltam kíméletesen felkészíteni, de nem sikerült. Nem hitt nekem. A lányának bezzeg igen. Látni kellett volna. Csak úgy szikráztak.

Kiderült, h Peti bácsi, még amikor kályhatervező és építő volt lent az alföldön, akkor került össze ennek a lánykának az anyjával.

Ennél a pontnál lejárt a munkaidőm. Pontosabban hirtelen el kellett mennem. Úgyhogy leléptem.

Tovább »

Címkék:

zsolt esküvője

 

2009-06-21 23:30 vasárnap

Zsolt esküvője

 

Közben teljesen kiment a fejemből a Zsolt esküvője. Hát, nem mentem el rá. Ugyanis tegnap, három nappal az esküvő előtt körbe ment egy email, hogy nem lesz. Zsolt és a barátnője szakítottak. Az emailt a barátnőjétől kaptam. Hát, nem valami szép sztori. Zsolt nem bírta meghazudtolni önmagát. A barátnő olyan ékszert talált a fiókban, szépen becsomagolva, ami nem neki járt...

 

Tovább »

Címkék:

ádám rejtélye

 

2009-06-21 23:25 vasárnap

Ádám rejtélye

Bocsi, h csak most írok, de közben lementem a nagyszüleimhez, ők gyereknyáritábort visznek, és ilyenkor segítek nekik. Ez viszont időigényes. És arra már nem jutott, hogy elővegyem a klaviatúrát.

Nah, meg volt az az ominózus csütörtöki találkozó. Miközben odamentem, a buszon derült ki, hogy otthon felejtettem a pénztárcámat. Szerencsére a bérletemet nem abba tartom... Majd kiderült, hogy rosszul zártam vissza a kupakot arra fél literes üvegre, amit hordok magammal, és biztonsági záras, azaz szinte lehetetlen inni belőle, sőt, lehetetlen kinyitni. (kezdem azt hinni, hogy nem az üveg fala zöld, hanem ami benne van pár hónapja) Ebből kifolyólag egy halványzöld folt kezdett el terjedni a hófehér táskámon, majd egy sötétebb a nadrágomon, mert persze a táska az ölemben volt. A folt megmaradt akkor is, miután sikerült a napocskán felszárítani az ásványvíznek árusított radioaktív anyagot a gatyámról. Majd ezek után majdnem leszédültem a metrósínekre. Egy oltári jó pasi rántott vissza, aki viszont nem akart leszállni rólam, és kezdett kissé terhes lenni a közeledése, és már inkább mondtam volna furának, mint jó pasinak. És le kellett szállnom a Deákon, hogy végre békén hagyjon. Nem mertem visszamenni a metróba, nehogy ott várjon rám ezért lesétáltam az Astoriához, és 7essel mentem a Blaháig. Úgy fél órácskát késhettem, és az Ádám még csak meg sem említette. Nem is célzott rá. Semmi olyasmi, h végre itt vagy! vagy olyan, h Már vártalak csak köszönt, h szia, kicsit elpirult, de lehet, h az a tea gőzétől volt. Aztán leültünk a nagyobbik helyiségben. És beszélgetni kezdtünk a blogokról. Hogy mióta blogolok, meg h milyen blogokat szoktunk olvasni. Találtunk olyan blogot, amit mindketten tök régóta olvasunk. Például a Mó az ösztönlányt, vagy Jucus életét. Amit például soha nem néznék ki belőle. Elvégre miért érdekelné őt egy olyan gyerek élete, aki a tanítványom lehetne? (amúgy ha vk ismeri a Jucus életét, elárulná nekem, h miért 2.0? Vagy Jucus, lebuktál, tudom, h szoktál olvasgatni engem, szóval miért vagy 2.0?)

Meg csupa olyan témákról, amiből nem lehet félre értés. Közben néha elővette a kis jegyzet füzetét (haláli, jegyzet füzetet és határidőnaplót hord magánál) és feljegyezte amit mondok. Bár lehet, hogy csak unatkozott, és firkálgatott. Nem sikerült belelesnem. Kértem, hogy mutassa meg, mert ez legalább annyira idegesítő, mint amikor a vizsgabiztosok irkálnak. De nem volt hajlandó meg mutatni. Kuncogott. És tovább jegyzetelt.

Viszont a blogos interjú végén megjegyezte, h lesz múzeumok éjszakája, és hogy nincs-e kedvem megnézni. Hát egy ilyen ajánlatot, amikor annyira festőien nézett ki a kezében a párálló bögréjével, meg a sötét hajával, meg úgy egészében... szóval nem lehet visszautasítani. Úgyhogy elmentünk. És nagyon jó volt. És utána haza kísért. És megállt a kapuban. Én meg elfelejtettem a kapukódot. És álltunk, én meg vagy tizedszerre próbáltam meg kinyitni az ajtót, és csak nem ment. Ott kínlódtam vele. És tudtam, h arról jegyeztem meg, h a számok valami ábrát adnak ki. Csak tudnám, milyen ábrát... valami mosolygós dolgot. Nah, és akkor Ádám rám nézett, kuncogott, úgy mint ahogy a teázóban, és átkarolt, h hozzáférjen a gombokhoz, és bepötyögte a kódot, az ajtó sípolt, és kinyílt. Hogy csinálta? Honnan tudta, hogy milyen ábrát választok??? Ő meg csak kuncogott, hogy nem hajlandó elmondani. Oooolllyan gonosssz! Kuncogott, és tartotta a kaput amíg bementem, és ahogy puszit akart adni, hát elcsúszott egy kicsit. De csak egy leheletnyit, mert akkor betoppantak a másodikon lakó Suszi bácsiék, meg a neje, meg veje, meg a sógora, és átgázoltak rajtunk. Ádám meg kuncogott még egy sort, kilibbent az ajtón, és addig integetett, amíg be nem csukódott a kapu.

 

 

Aztán hétfőn megint volt szalsza. De most nem az Ádám párja lettem, mert nem késtem, és az eyik srác felkért. Igazából többen is felkértek. A tánctanár megjegyezte, hogy biztosan buknak a hajamra. (tudjátok, derékig érő, kezelhetetlen lobonc, ragacsos hatodikosokkal). És mégse mondhattam nemet. Amúgy is, az Ádám csak találjon magának párt. Jóvana, tutira talál magának párt. Láttam h hogyan néznek rá a csajok... Mit ne mondjak, abban az ingben tényleg nem nézett ki rosszul. (milyen oltári nagy mázli, h elhagyta azt a cetlit, és most nem olvassa ezt a blogot J )

Viszont az utolsó tánc után megjelent, és felsegítette a kardigánomat. Mint egy gentleman! Aztán ezt a gentleman feelinget lerontotta azzal, h megjegyezte, jobb ha elkísér, mert még a végén kizárom magam. Gonossssz...

Úgyhogy hazakísért. Felkínálta a karját, én meg belekaroltam. És így sétáltunk végig az Andrássyn. Igazából tetszett. A kapunál ő ütötte be a kódot. Megbeszéltük, h legközelebbre talán kulcsot is másoltatunk neki, nehogy azt is elfelejtsem. Na persze csak viccből. Aztán megpróbáltam kinyitni az lakásajtót. Vacilláltam, h behívjam-e, vagy ne, mert annyira azért nincsen tisztaság, de talán mégsem kéne őt elhajtani, talán csak egy kávéra, de igazából mégsem kéne, ha meg mégis, akkor tényleg csak egy kávéra. Max teára. Esetleg egy pohár borra. De többre nem. Zavaromban, hogy nem tudtam, h mit csináljak, ott szerencsétlenkedtem a zárral, és a végén kivette a kulcscsomót a kezemből, és megint átkarolt, hogy hozzáférjen a zárhoz. A végén bejött egy bögre teára. Hááát, eléggé elteáztuk az időt. Izé, másnap reggel ment el, amikor én pánikolva riadtam fel, hogy lekésem a vonatot a nagyszüleim erdei iskolájába. (megjegyzem, le is késtem, de az Ádám nézett nekem későbbi vonatot, sőt még ki is kísért).

Asszem, megfejtettem még egy nagy titkot: Ádám hetero.

Tovább »

Címkék: ,

új találka lesz

 

2009-06-10 21:37 szerda

új találka lesz

 

Miután Ádám szerencsésen elhagyta a blogom címét, én pedig nem adtam meg neki újra (úgy kell neki!), nyugodtan írogathatok továbbra is ide azt, amit akarok, és arról, amit akarok. Mázli, hogy egy ismerősöm sem olvassa ezt, így nem röhögnek a sarkamban.

Cserébe viszont megkért, hogy meséljek neki a blogról. Ha már a címet nem adom meg újból. Úgyhogy még hétfőn, a szalsza után, megbeszéltünk egy csütörtöki találkozót a Siriusba. Egy füst alatt meghívtam Samut is, mert még mindig nem adta vissza a mókuskereket, ugyanis nem hiszi el az Ádámos sztorimat. Pedig elmeséltem neki mindent az elejétől, a végéig. És még sem hiszi. Még a hetero vagy nem hetero dilemmámat is elmondtam neki, de még így sem hitte el. Ádám nevetett egy sort amikor megkérdeztem, h nem baj-e, ha elhívom a Samut, a mókuskerék meg a fogadás miatt. De nem volt ellene kifogása. Samuval meg megegyeztünk, hogy megnézi magának az Ádámot, megiszik egy teát, és már megy is.

Kíváncsi vagyok, hogy miket szeretne az Ádám kérdezni. J

Tovább »

Címkék: ,

még sem para

 

2009-06-06 15:17 szombat

Még sem para

 

Ma felhívott az Ádám. Nem tudom, h honnan tudja a telefonszámomat, mert nem emlékszem arra, h megadtam volna neki. Azért keresett, mert elhagyta azt a kis cetlit, amire feljegyezte a blogom címét. Juhéééé! Legyen megint hétfő, legyen megint szalsza...!

Tovább »

Címkék:

mi lesz most?

 

2009-06-04 23:03 csütörtök

Mi lesz most?

 

Te szent ég... Visszaolvastam az írásaimat. Pontosabban beleolvasgattam. Nem hiszem el, hogy ennyit áradoztam a macskáról. Meg hogy tényleg ilyen őrült az életem. És én ennek a blognak a címét megadtam az Ádámnak! Mit fog hozzá szólni? Hogy lehettem olyan hülye, hogy megadtam neki? Akkor most mindig vigyáznom kell majd rá, h mit írok le, meg mit nem? Hol fogok most arról panaszkodni, h halvány lila gőzöm sincs arról, h az Ádám mit értett azon a póló csippentős dolgon, még lent a klubban, amikor azt mondta, h fontos neki a külső. Vajon a szivárványra mutatott a pólóján, csak a pólóját mutatta, h az fontos neki?

Tovább »

Címkék:

Ádám - 2. rész

 

2009-06-04 21:43 csütörtök

Ádám - 2. rész

 

És most jön a legjava.

Tegnap találkoztam Ádámmal. Igen, a szalszázós Ádámmal.

Én csak beakartam ülni a siriusba. Az egy teaház. Régebben Jucával jártunk oda, de ő a pocakja miatt nem szeret már lemenni. Tisztára hangulatos, tele van párnákkal, meg le kell venni a cipőt. És nagyon finom a teájuk is, meg a kakaójuk is. Meg a sütijük. Szóval ide mentem le, mert úgy volt, h itt találkozom Jucával, de persze ő az utolsó pillanatban megint lemondta, mert meleg meg a hideg, meg a front. Én meg már ott ültem, és őt vártam. És hát, akkor lemondta. Gondoltam, üldögélek még egy kicsit, megiszom a teámat, aztán haza megyek, amikor egyszer csak kit látok? Az Ádámot. A fekete szemüvegével, a mogyoróbarna szemével, meg a szín szerint összeválogatott ruháival. És meg kell adni, ezek a szín szerint összeválogatott ruhák pokoli jól álltak neki. És meglátott, és felismert. És még köszönt is, és az értelmiséginek látszó haverjaival leültek mellém. Kiderült, h Ádám szociológia szakos egyetemista, és most írja a doktori disszertációját. Na vajon miről? A blogolásról. Elmeséltem neki, h én is írok blogot, és tisztára lázba jött, és kérdezgetett mindenfélét. Erre megadtam neki ezt a címet. Kíváncsi vagyok, vajon elolvassa-e majd. De inkább ne olvassa el. Biztosan egy csomó állatságot összeírtam. Soha nem olvasom vissza az írásaimat. Nem is emlékszem, mi mindent írtam. És ugyanolyan teát kért, mint amit én ittam. De azért annyira nem lehet jó megfigyelő, h az öblös bögréből, amiből ki se látszik a tea kitalálja, h milyen teát iszom.  Na mindegy, csak elég kevesen szokták pont ezt a teát rendelni. Amúgy megemlítette, hogy minden szerdán estefelé lejár ide. Az egyetemista haverjaival, meg néha magában is. Csini csajokat csípni fel, és itt rám kacsintott.

Tovább »

Címkék: ,

a szivárvány

 

2009-06-03 23:24 szerda

A szivárvány

 

A végén muszáj volt elmenni szalszázni. Muszáj volt. Mert Samu elvette a szöcskéim mókuskerekét, és Rozi teljesen belebetegedett, Televény meg abba betegedett bele, hogy Rozi belebetegedett a mókuskerékbe. Én meg abba fogok belebetegedni, ha továbbra is betegek lesznek. Úgyhogy elmentem szalszázni.

Még hétfőn. De azóta annyi minden történt, hogy nem is volt időm rendesen írni.

Szóval hétfő este voltam szalszázni. Samuval kinéztünk egy szalsza klubot, nem túl messze onnan, ahol lakom. Hétfőn pont elég korán végzem az egyetemen is, meg olyankor nem megyek dolgozni Peti bácsihoz, mert régebben a szabad délutánomat csütörtökre kértem, mert akkor jártam jazz balettozni, de már legalább egy hónapja nem voltam, és átkértem a szabad délutánomat hétfőre, ha már úgyis muszáj szalszázni mennem. A klub egy alagsori teremben van, direkt elmentünk együtt megnézni még hétvégén. Szóval sehogy nem tudtam alóla kibújni...

Hétfőn kicsit korábban végeztem, és haza rohantam lefürödni, meg ilyesmi. Csak fél órával indultam később, mint kellett volna. Viszont így is csak negyed órát késtem. Gondolkodtam, h esetleg a késés miatt nem kellene bemennem, de akkor jött valami busz, és a letóduló emberek valósággal lelöktek a lépcsőn. És akkor bent voltam a klubban. Félhomály volt, és lüktetés. A legelső, amit megláttam, egy fekete hajú srác volt, világoskék, szivárvány mintás pólóban, amint őrülten táncolt. Kicsit csapzott volt a haja, és a lába úgy járt, hogy ihaj, meg csuhaj. Na gondoltam, én ezt soha nem fogom tudni leutánozni. És riszált. Komolyan. Hát, mit ne mondjak, jó feneke volt, de ahogy riszált, az kicsit szíven ütött. Úgy járt a teste, mint a dumbóban az a táncos elefánt, a az álomjelenetben, amelyiknek átalakult labdává a hátsója.

Aztán a zene elhallgatott, és megállt a srác is. Közben odajött a tanár, és bemutatott mindenkinek, de arra nem volt idő, h mindenki elmondja a nevét nekem. Rögtön párokba kellett állni, és neki állt valami nagyon bonyolult lépést mutatni. Néztem, h kivel is kéne párba állni, amikor oda jött a riszáló srác. Fekete négyzet alakú szemüvege volt. És mogyoróbarna szemei. És bemutatkozott. Ádámnak hívják. És mosolygott. Mellesleg öt évig verseny latin táncolt, párosban, és már egy éve abbahagyta, mert nincsen rá ideje, de azért ebbe a kis klubocskába lejárogat, mert a tanár régi haverja. Végig mellettem maradt, és nagyon türelmesen elmutogatta az összes lépést. Alig győztem megjegyezgetni. Közben meg viccelődött, hogy majd külön órát ad nekem, meg ilyesmi. És megdicsérte a ruhámat. Nem voltam olyan nagyon kiöltözve, barna vászonnadrág, lila póló, lila hajpánt, lila topánka. Megdicsérte, h színre összeillik. Meg ilyesmik. A pólóm szabását, meg hogy a nyakláncom szíja is lila. (Ez véletlen. Mindig lila) Igazából jól esett. Mert figyelmes volt. Viccesen megkérdeztem tőle, h honnan tudja mind ezt? Úgy értettem, hogy hogy figyel minderre? Hogy hogy észre veszi? Erre megcsippentette a pólóján a szivárványt, és rám nevetett. „Fontosnak tartom a külsőt", mondta.

Aztán vége lett a szalszának, és jöttem haza. Az Ádám meg az ellenkező irányba ment. Én azon gondolkoztam egész haza úton, h vajon mit akart mondania fontos külsővel. Mert azt láttam, h ápolt, meg jól fésült, meg tiszta. De mi van akkor, ha a szivárvány volt a lényeg?

Tovább »

Címkék:

a titok

 

2009-05-28 21:10 csütörtök

A titok

A lakás, ahol lakok, nagyobb, mint amire így egyedül szükségem lenne. Egy éve lakom itt, még Zsolttal választottuk ki. Amikor megláttam az udvart, egyszerűen beleszerettem ebbe a házba. Régi gangos bérház. Az udvarában kisebb fajta erdő van, és mindent befutott a borostyán. A lakást úgy vettük, hogy akár négyen is el tudjunk lakni benne. Be is galériáztattuk. Nagyon szép lett. Szeretek itt lakni. És ami a legjobb, hogy van a konyha mögött egy fényakna. A konyhának ablaka is van rá, és a spájzon keresztül ki lehet menni. A fényaknába a felsőbb emeleti lakások ablaki nyílnak, és a tetején a harmadik emeleten túl látszik az ég. Beesik az eső, befúj a szél. Teljesen olyan, mint egy kicsi belső kertecske. Ki is tettem a növényeket. Bepolcoztam a galéria ablakáig, és a polcokra kipakoltam egy csomó-csomó növény, és a legfelső polcra futó növényeket telepítettem. Ez alatt az egy év alatt szépen be is indult, felkúszott a macskamán néni ablakáig.

Nah, és itt jön a csavar. Emlékeztek még arra  szürke macskára, aki folyton beszökött valahogy, és megakarta enni a szöcskéimet? Rájöttem hogyan csinálja. Így egy év után rájöttem hogy csinálja!

Kimászik a macskamán néni ablakán, végig galoppozik a futónövényeken, aztán beugrik a galéria ablakon, amit soha nem zárok be.

Most mondjátok meg...

Tovább »

Címkék:

esküvői ruha

 

2009-05-28 01:21 csütörtök

esküvői ruha

 

Hmm, és mi legyen Zsolt esküvőjével? Fel kéne hívni, hogy komolyan gondolta-e. Vagy csak egy vicc? Mert Zsoltból kinézem, hogy csak egy viccnek szánta. Egy nagyon-nagyon rossz viccnek. Azért átnéztem a ruháimat. Semmi olyanom nincsen, amit így hirtelen fel tudnék venni egy esküvőre. Az expasim esküvőjére. Áááá... Nem akarok elmenni... Na persze nem is fogok, csak a ruhavásárláshoz alkalom kell, és ez jó alkalom lenne. Sári (a pszichológus barátnőm) azt mondta, hogy azzal, hogy a ruhavásárlásra fogom, szublimáltatom a problémát, ami igazából a nőiességem szégyellése. Szerintem csak egyszerűen nincsen alkalmam arra, hogy felvegyek valami ááálom szép ruhát. És még sem fogok megvenni vmt csak azért, h aztán a szerkényemben üldögéljen, és néha felvegyem otthonra, amíg megnézem, h még mindig nem híztam-e ki. Annyi pénzem sajna nincsen, hogy megvegyek egy ruhát csak ezért. Jó, tudom, hogy ha kérnék Mátétól, az übergazdag bátyámtól, aki kint él Kanadában, és betegre keresi magát, és ő fizeti az egyetememet is. És nem akarom, h teljesen ő tartson el, mert azért okés, h gazdag, és h hússzor annyit keres, mint amennyit én, de azért szeretnék a magam lábán megállni. Azért is dolgozom Peti bácsinál. Ami mondjuk, édes kevés lenne a boldogsághoz, ha Máté nem segítene ki...

Viszont, ha minden igaz, most, hogy lediplomázok idén, talán lesz rendesen is munkám. Úgy néz ki, hogy az iskolából, ahol most vizsgatanítok, nyugdíjba megy egy idős tanárnő, és a helye megüresedik. Az egyetlen baj, hogy ha átvenném a helyét, én tanítanám a mostani cukorkától ragacsos hatodikosokat is...

 

Tovább »

Címkék:

szerelmes szöcskék

 

2009-05-28 00:47 csütörtök

Szerelmes szöcskék

 

Samu ellopta a szöcskéim mókuskerekét. Azon szokott Televény és Rozi játszani. Viccesek, mert a szöcskék nem tudnak futni. Főleg nem egy drótkeréken. De Rozi meg Televény imádják azt a kereket, folyton ott bukdácsolnak benne. És Samu, az a galád, múltkor átjött kávézni, és szóba jött a szalsza. Mert hogy évek óta szeretnék eljárni szalszázni, de valahogy soha nem jön össze. Persze, járok jazzbalettra, de az nem ugyanaz, meg aztán a nyújtások felét nem is tudom megcsinálni. Szóval szalsza! Pont erről beszéltünk, h valahogy soha nem jön össze, amikor Samu orvul lenyúlta a szöcskék mókuskerekét. És szegény Rozi. Egészen levert le, és alig eszik. Csak ül a kerék helyén, és néz szomorúan...Televény meg attól van ki, hogy Rozi ki van. Azt hiszem, Televény szerelmes Roziba. Vajon a szöcskék bele tudnak szeretni egymásba?

Samu azt mondta, csak akkor adja vissza a kereket, ha elmegyek szalszázni. És h biztos legyen abba, h elmentem, utána meg kell beszélnem egy találkát vkvel a szalszáról, és össze kell ismertetnem őt a Samuval.

Még sem hagyhatom, hogy Rozit elepessze a bánat a mókuskerék után. És szegény szerelmes Televény!

Muszáj leszek elmenni szalszázni. Minél hamarabb. Különben megnézhetem, h az állatorvos mit szól,ha beviszek hozzá két szöcskét, és közlöm, h szerelmesek. Az egyik a másikba, a másik meg egy mókuskerékbe...

 

Tovább »

Címkék: ,

nagyonmagyaros rezső, aki nimród

 

2009-05-28 00:18 csütörtök

Nagyonmagyaros Rezső, aki Nimród

 

Ma, ahogy mentem hazafele a buszin, egyszer csak felszállt egy velem egyidős srác. Fekete lovagló csizma volt rajta, a nadrágja szárát beletűrte a csizmába. Az övéről bőrszütyő és tarsoly lógott. Mellény volt rajta, ezüstözött gombokkal. Az összhatás nagyon magyaros lett. Olyan előkelő nagybirtokos vagyok, nagymagyarországon élek fílinges. Ha Peti bácsinál, a sírkőfaragónál találkozom vele, nem is csodálkoztam volna. Na persze a buszra is felszáll mindenféle nép. Példának okáért a magyaros srác előtt egy alacsony, vékonyka bácsi, hosszú vékonyka orral, meg hosszú vékonyka fülekkel, és hosszú vékonyka hanggal. Megállt az első ajtónál, a vezető mellett, és leállt beszélgetni vele. Helyi járat, mindenki ismer mindenkit. A vezető is ismerhette a vékonyka embert. A vékonyka ember a vékonyka hangját egyfolytában magyarázott a sofőrnek. Nonstop. Elmagyarázta, hogy hova megy, hogy honnan jön, hogy mit ebédelt, hogy mit olvasott, mindent. Amikor felszállt a nagyonmagyaros srác, pont az ebédjéről szövegelt a vékony bácsika. Nagyonmagyaros pont ott állt meg, ahol én ültem. És mosolyogtam a bácsi szövegelésén. Nagyonmagyaros is elmosolyodott. És mivel a bácsi pont Nagyonmagyaros háta mögött állt, hát arra mosolyogtam. És egyszer csak Nagyonmagyaros rám mosolygott. És összemosolyogtunk a bácsin. Aztán Nagyonmagyaros leült mellém. Megjegyezte, h a vékony bácsi kicsit őrült, és h mindig ilyeneket mond. És akkor elkezdtünk beszélgetni. Rezső a neve. De mindenki csak Nimródnak szólítja, mert a Rezső hülyén hangzik. Ha szeretném, én is szólíthatom Nimródnak. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most viccel, vagy tényleg azért hívja mindenki Nimródnak, mert a Rezső idiótán hangzik. A Nimród nem hangzik furán? Én szeretnék egy Rezsőt, vagy Nimródot sem megbántani, de manapság már kevesen nevezik el Rezsőnek a gyereküket. Ki ment a divatból. A Nimród is. Úgy kétezer évvel ezelőtt. Ha meg a másik oldaláról nézzük, akkor még nem jött divatba. Hirtelen megakartam kérdezni tőle, h nem lehetne-e inkább Nagyonmagyarnak hívni, aztán inkább mégsem kérdeztem...

Tovább »

Címkék:

az exbarát esküvőre megy

 

2009-05-25 01:54 hétfő

Az exbarát esküvőre megy

 

Ezt nem hiszem el. Az a szemét Zsolt, a volt barátom, aki félúton megcsalt, és ezét kizártam a lakásból, és már hónapok óta nem vagyok vele beszélő viszonyban, most küldött nekem egy levelet. Nem emailt, hanem fizikálisan egy levelet, a postaládámba, ami az ajtómra van felszerelve. A levél egy aranyszegélyű levelező lap volt. Szabvány nyomtatvány, rajta kézzel kitöltve a név. Egy esküvői meghívó. Egy esküvői meghívó! Zsolt megnősül!!! Ezt nem hiszem el. Az a mocsok elvesze valakit. Ahhoz a mocsokhoz hozzámegy valaki! És az a mocsok elhívott rá engem, engem, akit alig pár hónapja csalt meg! Hogyan hívhatja meg valaki az exbarátnőjét, akit ráadásul megcsalt a saját esküvőjük előtt alig három hónappal, az esküvőjére?

Na jó. És akkor most mi legyen? Elmenjek, vagy se? Nem fogok elmenni. Eszem ágában sincs. Ez fel sem merült bennem. Na de mit vegyek fel?

Ezen a hírem annyira kibuktam, hogy azonnal átmentem Sárihoz, a pszichológus barátnőmhöz, aki szerint azért buktam ki, mert eddig elfojtottam magamban a nőiességet, és ez komoly szenvedély betegségekhez vezet. Mondtam neki, h tényleg nem drogozom, de tényleg, és csak azért van egy pohár bor a kezemben, mert az előbb ő adta, hogy megnyugodjak, és nem azért mert alkoholista lettem. Át akartam menni Ziséhez is, de ő elment valami rapid randira, és nem ért rá. Sári beszélte rá, miután kiborult, mert a volt barátja, aki szerette őt, ott hagyta, mert... nah, ez bonyolult, tessék elolvasni a régebbi bejegyzéseket, oda leírtam.

 

Tovább »

Címkék: