Az első tanórám tanárként

Most értem haza, eddig Péter bácsinál voltam. Péter bácsi sírkő szobrász, és van egy tizenkilenc éves Niki nevű fia. Niki igazából Nikolasz, de milyen hülyén hangzik már az, hogy Nikolasz, és egyébként, mire kimondom, hogy Nikolasz, addigra lemegy a nap, szóval inkább Nikinek hívjuk. Ami persze ugyanolyan hülyén hangzik, de legalább rövid. Ez olyan, hogy régebben, a forgatásoknál ha vmt be kellett kapcsolni, nem mondták végig, hogy reflektorokat bekapcsolni, csak annyit mondtak, hogy bekap, ami rövidebb, és így a reakció idő is lecsökkent. Csak hát mindenki szakadt a röhögéstől, mert milyen hülyén hangzik már. Na, szóval, egész délután Péter bácsinál voltam, mert, hogy nála dolgozom. Takarítgatom a műhelyt, rendben tartom a kasszát, beszélek a vevőkkel, korrepetálom Nikit. Tök régen voltam nála, mert a tanítás miatt le kellett mondani ezt a hetet. A tanítás...

A tanítás egyszerűen fantasztikus volt. Annyira jó érzés volt felállni a katedrára, és végig nézni a harminchat csillogó (meg maszatos) kis arcocskán, és elkezdeni mesélni nekik. Magyar órát tartani, valami varázslatos dolog! És a harminchat kicsit ragacsos, maszatos, csillogó kisgyerek csak úgy csüggött a szavaimon. Úgy látszik, szeretik a meséket. Végig meséltem nekik a negyvenöt percet. Imádták. Meséltem nekik egy csomó mindenről, és élvezték. Iszonyatosan jóóó érzés volt ott ülni a tanári asztalon (mert a úgy húsz perc után rájöttem, hogy tanácsos leülni, mert a táblára nem írok, fel-alá rohangálni meg idiótaság...), lógáztam a lábamat, a harminchat kisgyerek meg elkerekedett szemmel hallgatott.

Hátul a vezető tanárom vészesen sokat jegyzetelt... Na az viszont idegesített. Az óra után mondta, hogy egész jó volt, jobb mint amit sok kistanára produkált, mert összeszedett volt, meg készültem rá, meg kézben tartottam a kisgyerekeket, meg fegyelem volt az órán, miegymás.

Nah persze az óra után oda jött Lilike, a nyakamba ugrott, felkapaszkodott a hajamra, és közben üvöltötte, hogy Tulcsiiiika, úúúúgy örülök, ooolyan jóóó volt, és Tulcsiiiiika! Az egész órát szépen csendben végig ülte, sőt egyszer még jelentkezett is, és teljesen normálisan válaszolt a feltett kérdésre, és nem pattant fel az óra elején, amikor meglátott, és nem kezdett el üvölteni, hogy Ez itt a féltestvér nővérem, a Tulcsika! Szóval tisssszta jó volt!